Pirin Nemzeti Park
Utolsó teljes napunkon a városnézés és természet járás közül ez utóbbit választottuk. Az eredetileg az út elejére tervezett, de akkor elmaradt Pirin Nemzeti Park meglátogatása mellett döntöttünk. Az útikönyvek a plovdivi szállásunktól kb. 2 órányi autózásra lévő Bansko városát javasolták a hegyi nemzeti parki túrák kezdőpontjának, így hát a reggeli elfogyasztása után egyenesen oda tartottunk.
Bansko egyébként leginkább sípályáiról ismert. A városban rengeteg – főleg a téli szezonban csúcsra járatott – szálloda, étterem, sí kölcsönző és hasonló vállalkozás működik. Hát mi most nem síelni jöttünk (azt talán majd télen), hanem túrázni. “Jól” felkészültünk a túrára fejenként fél liter vízzel, meg 1-2 zacskó keksszel, és az okostelefonra letöltött túraútvonalakat tartalmazó térképpel (Locus Map). Így felszerelkezve vettük célba az autóval elérhető legmagasabb parkoló helyet, ahonnan már tényleg túráznunk kellett (térkép itt). Kora délután tudtunk elindulni, és mivel estére Szófiába foglaltunk szállást, ami legalább 2 óra autózásnyi távolságra volt, ezért a túrára a sötétedésig kb 5-6 óránk volt.
A pirossal jelzett túraútvonalon indultunk déli irányba. Voltak túrázók rajtunk kívül is. Volt akin látszott, hogy hosszabb túrára indul (sátorral) de akadtak kisgyerekkel sétálgatók is. Szóval a piros útvonal. A kiindulási ponton a piros túrára egy irányba egy 3,5 óra minimális menetidőt adtak meg. Nekünk 2x ennyi időnk nem volt, így hát azt határoztuk, hogy elindulunk, és max félidőben visszafordulunk, vagy keresnünk egy másik útvonalat.
A kijelölt túraútvonal változatos nehézségű terepen haladt. Volt ahol szinte teljesen síkon, volt ahol jóval kövesebb, sziklásabb meredekebb szakaszokon kellett haladnunk.
Az útvonal többször keresztezte a hegyi patakokat, és a hegy több, mint száz kis, kristálytiszta vizű tava közül is többet érintett.
Az idő előre haladtával már figyeltük a térképen, hogy hogyan is fogunk vissza jutni a kocsihoz. Találtunk egy a térképen jelölt, de színes jelzéssel nem megerősített útvonalat, ami összekötötte a kiinduló pontunktól induló piros és sárga jelzésű utakat. Ezen átjutunk a sárga útra, így majd nem kell ugyanazon az útvonalon vissza mennünk, mint amerre jöttünk.
A térképen jelzett utakról letérve megkerültünk egy tavat, csak hogy tudjunk jó képeket csinálni, de ezért ott a sziklákon meg kellett küzdeni a tovább haladásért. Abban bíztunk, hogy ha visszatérünk a térképen is jelzett útvonalra, akkor már könnyebb lesz a továbbhaladás. Egy darabig ez így is volt, az út egy patak mentén haladt.
Mígnem egyszer csak az út is egyre sziklásabb részhez érkezett. A patak csörgedező vize is elveszett a sziklák között, az erősödő hangja viszont jelezte nem csak, hogy ott van, hanem hogy egyre meredekebb is. Először azt gondoltuk, hogy valahol eltévesztettük a térképet. De a GPS és a térkép szerint pont a jelzett vonalon álltunk. Visszafordulni nem akartunk, így nem maradt más, mint hogy a meredek sziklákon lemásszunk a völgybe. (itt jöttünk rá, hogy mennyire tudnak hiányozni a térképről a szintvonalak, ha előre tudjuk, hogy itt ilyen szakadék vár ránk, nem ezt az útvonalat választjuk) Itt amennyire lehetett biztonságba helyeztük a fényképezőket, és kb 3/4 óra alatt sikerült leereszkednünk. A következő tó partjára.
Itt a térképen jelölt útvonalon ismét kitaposott ösvényt találtunk. Bíztunk benne, hogy nem lesz több hasonló nehéz szakasz. A vizünk természetesen ekkorra már rég elfogyott, de szerencsére a patak vize ihatónak tűnt (azóta sem lett bajom tőle 
). Kicsit kiábrándító volt, hogy ismét felfelé kellett haladnunk, de a dombtetőn, ahova nagyjából a sárga utat saccoltuk egy sátrat láttunk, így már nyugodtabbak voltunk, hogy jó helyen járunk.
Az emelkedő vége felé, a sátortól pár 10, a sárga úttól kb 1-200 méterre újabb meglepetés fogadott. 2 jókora mérges kutya ugatva rohant felénk, és jópár métert visszakergetett a meredekebb részre, ahol már ők sem mozogtak magabiztosan. Sebaj, ha itt a sátor, akkor csak itt vannak a gazdáik is. Ám azok több perces torkunk szakadtából hahózás után sem kerültek elő. Kénytelenek voltunk visszafordulni. A sziklás szakadékon visszamászni semmiképp sem akartunk, így hát a völgybe vissza érve inkább a teljesen jelöletlen, járatlan utat választottuk, egy darabig a patakot követve, majd torony irányt vissza a piros útra, ahonnan jöttünk. A nap ekkor már eltűnőben volt a hegyek mögött, így kicsit szaporáztuk a lépteinket, nehogy ránk sötétedjen. Szerencsére nem jött újabb nem várt esemény, így még világosban vissza jutottunk az autóhoz. Jól esett már leülni. (a túra gps logja itt) Lekacskaringóztunk a hegyről, majd vacsora után már jócskán sötétben indultunk tovább Szófiába az utolsó szállásunkra.
Az út eseménytelenül telt volna, ha nem állítottak volna meg ismét a rendőrök. Nyugodt voltam, most mindenki be volt kötve, mindent betartva közlekedtünk. A rendőr elkérte a papírokat, majd annyit mondott “Problem!”. Na mi a fene van már? És rámutatott a jobb első lámpára, melyben a tompított helyett csak a helyzetjelző világított. Kiégett az izzó. Őszintén meglepődtem, de persze egy kicsit rá is erősítve adtam ennek hangot. A másik rendőr beszélt angolul. Azzal kezdte, hogy kitölt valami papírokat, majd érdeklődött, hogy mi járatban vagyunk. Kérdeztem, hogy mekkora “bajban” vagyunk, mire elmosolyodott, hogy nem nagyban. (nem akartam rákérdezni, hogy mennyibe fog kerülni) Végül abban maradtunk, hogy a szemben lévő benzinkúton cseréljünk izzót, és mehetünk tovább. (persze a benzinkúton más hasonlóan járt illetőkkel is találkoztunk .
Innentől már valóban eseménytelenül telt az út. Kb. éjfélre értünk a Szófia szélén lévő szállodába, ahonnan reggeli után már csak az elkerülhetetlen megállókkal (határátkelés, tankolás, kisdolog stb) egyenesen hazáig csapattunk. Szerencsére most a határátkelések is sokkal dinamikusabban mentek, így még világosban hazaértünk.
Összességében ismét egy jól sikerült, kellően változatos út volt. Bulgária kevésbé felkapott hegyes vidékei még szebbek, mint a zsúfoltabb tengerpart, Isztambul pedig szintén kihagyhatatlan.
41.541196
23.559039
. Az aznap esti szállásunkat a már meglátogatott Plovdivba foglaltuk (a már korábban is kipróbált szállodába). Mivel a határon nem vesztettünk időt, és nagy forgalom sem volt, volt még pár óránk amit a sétálóutcában eltölthettünk.
Persze idén nyáron volt már 1-2 rövidebb Balatonozás (hol biciklivel, hol meg a nélkül), még azért egy igazi UTAZÁS hiányzott. A huszadikai hosszú hétvégét megelőző hét a szabad napokkal kiegészítve remek időpontnak ígérkezett, így ekkor vágtunk neki legújabb utunknak, ezúttal Európa dél-keleti vége felé. A tervek ezúttal nem túl kidolgozottak. Mindössze az első éjszakára lefoglalt szállásunk fixálása után indultunk útnak. 
(persze a 8-as hírekben még nem volt erről szó). Sikerült kifognunk a Törökországba haza tartó vendégmunkások hullámát. Kb 2 órás várakozás következett…
. De a kilátás 100%-ban kárpótolt:
Miután leértünk megérkezett a Szingapúrban általános minden napi eső is, ez remek alkalmat adott egy kicsit megkésett ebédhez. A mindennapos esőnek köszönhetően egyébként Szingapúrban minden zöld terület valószínűtlenül zöld. Szerencsére ez esetben sem sokáig, sem pedig nagyon nem esett, így folytathattuk a nézelődést ezúttal már a híd túl partján, a Marina Bay Sands hotel lábánál.
Délután egy kis strandolás, “szuvenírboltozás”, este koktélozás.
odavissza.hu 