Isztambul

Az Isztambulban töltött első teljes napunkat az Ayasofia (Hagia Sofia) meglátogatásával kezdtük. Talán ez Isztambul legismertebb épülete, nem véletlenül. Egyszerűen hatalmas, már kívülről is impozáns, és (a vele szemben álló Kék Mecsettel együtt) nagyban meghatározza a történelmi városrész összképét. Ennek megfelelően bent is sok a nézelődő turista. Sajnos a belső rész egyik oldala felújítás alatt áll (szinte folyamatos felújításra szorul az épület). Eredetileg ortodox bazilikának épült, majd mecsetként is használták ezért keverednek benne a két vallás jelképei.

A Hagia Sophia meglátogatása után Hop-on buszra szálltunk és egy kis buszos városnézés következett. Áthajtottunk a Galata hídon, és észak felé haladtunk a Boszporusz híd irányába. A Boszporusz híd a Erzsébet hídhoz hasonló, de nem méreteiben csak alakjában. Szerencsére a buszunk át is hajtott a hídon, így hát megérkeztünk Ázsiába.

Itt egy kis időre leszálltunk a buszról. Majdnem a híd lábánál lévő Beylerbeyi Palota kertjéből, majdnem közvetlenül a híd alól érezhettük át annak igazi méretei.

Még itt az ázsiai oldalon ettünk egy jót, majd a már egyre nagyobb délutáni dugóban vissza buszoztunk a régi városrészbe.

Már közeledett a 6 óra, amikor a múzeumok és belépő ellenében látogatható helyek bezárnak, ezért inkább a szabadban maradtunk. Az Ayasofia szomszédságában lévő Gulhane parkban. Üde zöld színfolt ez a nyüzsgő óváros közepén.

Már igen csak esteledett, így mire odaértünk,  akkorra a Nagy Bazár is bezárt, így hát az is maradt az utolsó napra.

Az utolsó Isztambulban töltött napunkat a Nagy Bazárnál kezdtük. Általánosságban is azt tapasztaltuk, hogy Isztambul nem olcsó hely de a Nagy Bazár kiemelkedően drága. Persze alkudni lehet, sőt kötelező. A legtöbb helyen még irányárak sincsenek kiírva a termékekre, de szinte minden bazárosnál lehet kártyával is fizetni. Hogy miket árulnak? Többnyire helyi jellegű dolgokat, színes tányérokat, ékszereket, dísztárgyakat, selymeket, fűszereket, de 1-2  órás, hamis pólós árusító is akad. Ha vásárolni nem is, de nézelődni mindenképp érdemes eljönni.

Bazározás után a Topkapi palotához mentünk. Na talán itt volt a legtöbb ember. Már a jegypénztár előtt is kb 100 méteres sor állt. (szerencsére a pénztár mellett volt egy jegyautomata, amihez kb 10-en álltak, ebből sokkal hamarabb meg tudtuk venni a belépőnk). A palotán belül is voltak olyan helyek ahol sorba kellett állni, például a kincstárnál. Sajnos elhozni semmit nem lehetett 🙂

Talán a legszebb része a palotának a hárem. Ide külön belépőt kell venni (15 líra). Csempézett, szépen díszített falak, hatalmas ágyak, kicsit labirintus jelleg.

Délután a magyar vonatkozással is rendelkező Héttorony erődhöz mentünk. Már az oda jutás sem volt egyszerű. Az előre kinézett hév szerű vonat felújítás miatt nem járt, buszra valamilyen feltöltős jegyet kellett volna venni, de nem találtuk meg, hogy hol. Így ezek helyett villamossal mentünk “abba az irányba” de még így is legalább egy órát kellett sétálnunk. Itt valamennyit láthattunk Isztambul régi városrészén kívüli részekből is. Itt sokkal élhetőbb város képét mutatta.

A Héttoronyhoz érve viszont csak csukott kapukat és ugató kutyákat találtunk 😦 A környéken javában dúl az építkezés. Így sajnos sem a kilátást, sem a magyar emléktáblát nem tudtuk megnézni.

Itt még egy kicsit sétáltunk a tengerparton, ahol egy szépen karbantartott parkban piknikeztek, sportoltak, pecáztak a helyiek. Volt aki még a vízben is fürdött. A tengeren rengeteg teherhajó várakozott.

Innen taxival mentünk vissza az óvárosba. Este már csak a további útvonal megszervezésével és a következő szállás lefoglalásával foglalkoztunk. Másnap elhagytuk Isztambult és Edirne-be, vagy régi nevén Drinápolyba mentünk. Erről a következő részben.