A következő állomásunk Phú Quốc-sziget, Vietnam legnagyobb szigete és egyetlen vízum nélkül is látogatható területe. A szigetre repülővel (nemzetközi repülőtere van) vagy hajóval lehet eljutni, mi ezúttal az utóbbi megoldást választottuk.

Menetrendszerű utasszállító kompok 2 városból (Ha Tien és Rach Gia) járnak a szigetre (részletesebb menetrend és információk a kompokról itt). Nekünk Can Tho-ból kellett eljutni az egyik ilyen városba. Can Tho-ból közvetlen buszjárat jár Rach Gia-ba, így kézenfekvő annak a használata. A FUTA bus útvonalai egyébként egész jól lefedik Vietnamot. A hosszabb útvonalakon éjszaka fekvésre alkalmas “alvó” járatok is járnak, de ezeket nem próbáltuk, alacsonyabb költségvetés esetén még szállás költséget is spórolhatunk velük.

Az utazás előtti nap jeleztük a szálloda recepciósainak, hogy buszjegyet szeretnénk, akik készségesen segítettek a telefonos foglalás lebonyolításában. Másnap reggel a menetrendszerű távolsági járat indulása előtt fél órával egy kisbusz érkezett értünk és elvitt a nagy buszok megállójába (ez már a buszos cég szolgáltatása, a kisbuszért külön nem kellett fizetni). A buszmegállóban kellett kifizetni a fejenként 105 000 dong-os (kb 1300 Ft) jegyet a 112 km-es útért.

 

A busz tiszta, a jegyhez egy üveg ivóvíz és nedves törlőkendő is jár. Pontosan indultunk, és az út bár valóban csak 112 km és szinte nyíl egyenes volt, mégis több, mint 3 óráig tartott. A 2×1 sávos úton hatalmas motoros forgalom, a több 10 km hosszan nyílegyenes szakaszokon az út mellett végig házak amelyek hátsó oldala vízről megközelíthető. Szinte nem is volt olyan ház amelyikben ne lett volna valamilyen műhely, üzlet, étterem, zöldséges, akármi. Mintha egy végtelen faluban buszoztunk volna…

Rach Gia-ba érkezve a buszpályaudvaron egy másik kisebb buszra szálltunk át ami a kikötőbe vitt. Ezért sem kellett pluszban fizetni, tehát a buszjegy áráért háztól házig szolgáltatást kaptunk egy tiszta jó állapotú wifis buszban. Ha nem sietős kiemelten ajánlott!! Igazából privát taxival sem lehetne gyorsabban haladni a forgalom miatt.

Szerencsére a kompjeggyel jó előre gondolkodtunk és felvettük a kapcsolatot a hajózó társasággal akik azt javasolták, hogy ha biztosra akarunk menni már előre vegyük meg a kompjegyeket, mi már az út legelején Ho Chi Minh City-ben beszereztük azokat, egyébként sok utazási irodában is beszerezhetők, de a kikötő pénztárában csak egyetlen angol nyelvű felirat volt látható “SOLD OUT” (azaz elfogyott). A velünk egy buszon utazó francia társaságnál volt is nagy riadalom, de gyorsan előkerültek az alternatív jegyértékesítők akik jókora felárral kínáltak jegyeket. Végül elfogadható feláron csak feljutottak ők is a hajóra, de nem bánom, hogy nekünk nem kellett itt rögtönözni.

 

A komp a 120 km-es távolságot 2,5 óra alatt lezavarta. Elég jól repesztett. Biztos, ami biztos a kabinban DVD-ről karaoke felvételeket vetítettek, úgyhogy jó szolgálatot tett a zajszűrős headset 😀

A kikötőben már névtáblával várt bennünket az előre foglalt szálloda sofőrje és újabb pár perc autókázás után megérkeztünk a szinte vadonatúj szállodánkba. A Praha Hotel jobb helyen van, mint bookingos térkép mutatja. Pár száz méterre a tengerparttól, 2-3 perc sétára néhány étteremtől és kb 4 km-re a motorzajos “fővárostól”. Megérkezésünk után lesétáltunk a partra, ahol még épp elkaptuk a naplementét, vacsiztunk egyet egy közeli étteremben, alkudoztunk egy kicsit néhány robogó bérlésére és csobbantunk egyet az egyébként tök üres medencében.

A szigeten a forgalom vietnami viszonylatban már nagyon nyugisnak tűnt, így másnap reggel vettük a bátorságot és béreltünk egy kupac robogót. A szállodában jó áron kínáltak egész jó állapotú járgányokat, így kézenfekvő volt a választás. A szigetet legkényelmesebben a helyiek által is tömegével használt járművekkel lehet felfedezni.

A 125 köbcentis automata váltós robogókkal kényelmesen lehet haladni. A városi forgalom azért elsőre kicsit sűrű volt, de sikerült felvenni az ütemét és szerencsére a város sem túl nagy.

Aztán a sziget egyetlen főútjáról letérve hamar elfogy az aszfaltos út is. A mellékutakon legjellemzőbb a vörös salakos borítás.

 

Néhány faluban salakos út mellett is van benzinkút. Néhány 10 000 dong (pár száz forint) és már tele is a tank!

A sziget észak-nyugati csücskénél értünk újra a tengerparthoz, ahol a tiszta vízben halászhajók parkoltak.

Innen dél felé indultunk igyekezve a parthoz minél közelebb haladni. Egy darabig ismét volt aszfaltos út, de miután erről lefordultunk egyre mélyebb homokkal kellett megküzdeni. Furcsa volt, hogy főleg melósnak kinézők voltak még az úton, mígnem egy ponton néhány marcona alak elénk állt, hogy szerintük mi nem az építkezésen dolgozunk, úgyhogy semmi keresni valónk arra felé. Na akkor vissza a Dakart megszégyenítő homokon… A szigeten egyébként rengeteg helyen folyik nagy beruházás. Itt is egy óriási szálloda komplexumot építenek, a közelben láttunk egy vadonatújnak kinéző kórházépületet (korábbi blogbejegyzések alapján régebben a szigeten csúcsszezonban egy német orvos próbálta ellátni az esetleg egészségi gondokkal küzdő turistákat, de a legközelebbi kórház a szárazföldön van, látszólag már ez is megváltozott), szinte teljesen üresen kongó csúszdaparkot, pár hónapja megnyitott állatkertet. Pár év múlva rá sem lehet majd ismerni a szigetre, ebben biztos vagyok!

Végül egy szimpatikus partot kiválasztva csobbantunk egyet a kellemes hőmérsékletű tengerben.

 

Délután haladtunk tovább dél felé, ahol érdekeset láttunk megálltunk, ahol nem ott haladtunk.

 

Kicsit ejtőztünk egy függőágyas büfében…

Este pedig megvacsoráztunk a szállodánk szomszédságában lévő Nemo Restaurant and Laundry-ban 😉 igen, étterem és mosoda. A szállodában darabonként kb. az itteni kilós árat kérték a mosásért, így hát inkább itt adtuk le a szennyes ruháinkat egy újabb kör mosásra.

A robogóknak másnap is jó hasznát vettük. Ezúttal a sziget déli része felé indultunk. Az első állomásunk a keleti parton lévő halászfalu Hàm Ninh volt. Kisétáltunk a hosszú mólóra, de az igazán érdekes a mindenféle friss tengeri herkentyű volt amit árultak. Lavórból kínálták az élő csikóhalat és mindenféle egyéb élőlényt.

  

Aztán az egyik árusnál furcsa, beazonosíthatatlan dologra lettünk figyelmesek:

Az angolul nem igazán beszélő eladólánynál activityzve rákérdeztünk, hogy mi a fene is ez, mire ő kissé elpirulva, de egyértelműen mutatva válaszolt 😉 ezek bizony valamilyen állatoknak a “szerszámai”. (Ha valaki tudja pontosan, hogy milyen állat az elárulhatná ;))

Itt ketté váltunk. Ketten észak felé – egy a térképen “adventurous route” (azaz “kalandos útvonal”) jelzővel jelölt földúton – indultunk, a többiek a délebre fekvő strandokat fedezték fel.

A “kalandos” útvonal végig vörös salakos/homokos út. Egy helyi útbaigazítása alapján robogóval járható, autóval nem igazán. Ebben igaza is volt. De érdekes volt, hogy e mellett a földút mellett a villanyoszlopokon is optikai kábel futott. A földút melletti utolsó büfében is (érzésre a világ vége után kettővel, a semmi közepén) is legalább 20 Mbps-es ingyenes wifi volt 🙂

 

A sziget északkeleti oldalán a szigettől kb 20 méterre egy sokkal kisebb sziget, a Hon Mot sziget áll. Ide egy tákolt fahídon lehet bejutni. A pici sziget adottságai csodásak, de elhanyagoltsága, és piszkossága lehangoló 😦

A tenger olyan nyugodt volt, hogy még tavon is ritkán látni ilyen sima vízfelületet, de szinte nem találtunk olyan négyzetmétert, ahol ne lett volna valami szemét a homokban a vízben vagy a fűben. Volt minden, kompakt fénycső, fél pár cipő, konzervdoboz, festékesdoboz, minden. És ez sajnos nem csak itt volt jellemző. Egész Phu Quoc kicsit egy építési területre emlékeztet. Az építkezésekben sokan csak a természetkárosítást látják, én bízok benne, hogy hosszabb távon azért az építkezések révbe érésével a tisztaságra is nagyobb hangsúlyt fektetnek, mivel csak így fogják tudni megtölteni a rengeteg épülő szállodát.

  

A potenciál azért sok helyen látszik:

  

Igyekeztünk még sötétedés előtt visszaérni a szállodánk környékére, hogy elkerüljük a sötétben motorozást. A naplemente ezúttal is különleges volt. Most egy teherhajó vitte el a napot 😀

   

Az utolsó Vietnamban töltött esténken azért mégis ismét felszálltunk a robogóra, és berobogtunk a városban lévő piacra. A legfőbb árucikkek a tengeri herkentyűk, és a helyben termesztett gyöngyből készült ékszerek. Nem igazán értek hozzá, de a gyöngysorok (az extrém nagyokat leszámítva) nem tűntek drágának.

 

És itt találkoztunk a legcukibb, de egyben legkeményebb alkupartnernek bizonyuló bazárossal is:

Még este értesítést kaptunk a légitársaságtól, hogy a másnapi Ho Chi Minh City-be tartó járatunk indulási idejét több órával előre hozták, így az utolsó délelőttre tervezett úszkálás elmaradt, helyette egy csomót várhattunk a saigon-i reptéren a Vietnam-ot elhagyó, Bangkokba tartó következő járatunkra….

 

Vietnam látnivalókban talán nem olyan erős, mint Thaiföld, de az emberek nyitottsága és őszintesége felülmúlja azt. Bár autót bérelni külföldiként nem lehet, mégis könnyen lehet utazni. A taxik akár nagyobb távolságokra is megfizethetők, rengeteg belföldi fapados repülőjárat, és távolsági buszjárat van, amikkel költséghatékonyan lehet közlekedni. Vannak rémhírek a turistákra szakosodott lehúzásokról, extrém túlárazásokról, zsebtolvajlásokról, de mi szerencsére ilyesmivel nem találkoztunk! Ha nem is kezdő utazóknak, de Dél-Kelet Ázsiában néhány helyen már megfordult utazóknak bátran ajánlom!