Egészen tavaly december 4-ig nem volt napirenden a Japánba való utazás, amikor is felbukkant egy kupac elárazott repülőjegy Tokióba és Oszakába a tavaszi időszakra. Némi mérlegelés után az idei év meglehetősen kevés hosszú hétvégéje közül a pünkösdi hétvége környéki időpontra lecsaptunk az oszakai jegyekre.

Sokat gondolkodtunk, hogy a pár napba (nettó 5 napot voltunk kint) besűrítsük e még Tokiót, de aránytalanul megdobta volna a költségeket, és Oszaka, Kiotó és környékük is bőven tartogat ennyi időre való látnivalót.

Isztambuli átszállással repültünk. Isztambulból a japán-török barátság jelképeként különleges festést viselő Kushimoto nevű kb. 250 személyes Airbus A330-as géppel utaztunk, mindössze 80-90 másik utassal. Ennek és a jó helyezkedésnek hála sikerült 3-3 széket befoglalni a kényelmesebb alvás érdekében 🙂

 

A 11 órás, mégis meglepően “pihentető” repülőút után a késő délutáni órákban érkeztünk Osaka – Kansai repülőtérre. A repülőtér Oszakától kb 50 km-re az Oszakai-öbölben kialakított mesterséges szigetre épült, túlélt már komoly földrengést és tájfunt is.

A landolást követően furcsa volt, hogy a 2 SIM kártyás telefonomon csak az első SIM kártya csatlakozik a hálózathoz, aztán rájöttem, hogy Japánban már évekkel ezelőtt lekapcsolták a 2G-s mobilhálózatot és már csak 3G és 4G használható (amit a telefonom a második SIM kártyával nem tud kezelni).

Mivel feladott poggyász nélkül utaztunk a csomagokra nem kellett várni, mehettünk a vasútállomásra, ahonnan a legolcsóbb oszakai járatra szállva a város központjában lévő Namba állomásra utaztunk. A legolcsóbb vonat is makulátlanul tiszta és pontos volt.

 

Teljesen besötétedett mire a belvárosba értünk, de a kényelmes utazásnak hála még egy kis sétára maradt energiánk. A Namba és Dotonbori negyed nyüzsgő forgatagába érkeztünk. Rengeteg ember, villogó, csiricsáré feliratok, hirdetések, és persze takojaki.

Nem tudtuk mi ez, de azt láttuk, hogy nagyon sok helyen árulják, és sokan is eszik. A takojaki (vagy takoyaki) egy gömb alakú, polip darabokkal készített tésztás kaja. Kívül nem is annyira, de belül tűz forró volt, de egészen finom.

 

Némi sétálgatás után megküzdöttünk a metrójegy árusító automatával (kb bármit lehet kapni automatából, néhol az éttermekben is automatából kell rendelni) majd elfoglaltuk a shinkansen állomáshoz közeli szállodaszobánkat. A szoba kicsi volt, de járt hozzá “hálóing” és rácsodálkozhattunk a fűtött ülőkés WC-re is 🙂

 

Nyugati és japán reggeli közül választhattunk, természetesen maradtunk a helyinél. Kanál és pálcika van, kés meg villa csak elvétve.

Reggeli után kijelentkeztünk a szállodából és átsétáltunk a szomszédos vasútállomásra. Japánban a leghatékonyabban vonattal lehet közlekedni. A vasúthálózat sűrű és az itthoni viszonyokhoz képest valószínűtlenül pontos. Az országon belül szinte mindenhová el lehet jutni vonattal. A vasútállomások a repterekkel ellentétben a városközpontokban vannak, így a Japánban szinte egyedülálló nagysebességű vonat sok esetben még a repülésnek is versenyképes alternatívája. Külön felemelő, hogy a vasútállomásra belépésünk és a vonat indulása közt max 10 perc telt el úgy, hogy még a jegyet is megvettük közben. Nincsenek körülményes biztonsági ellenőrzések a vonat a hétköznapi közlekedés része akár csak a metró vagy a busz. (ezzel szemben Spanyolországban vonaton már-már repülőtéri szintű ellenőrzést tapasztaltunk)

Mi sem hagyhattuk ki a Shinkansen-en utazást. A kb 90 km-re nyugatra fekvő Himeji városáig a Shinkansent választottuk. A kb 90 km-es utat 30 perc alatt tettük meg, ami kb 180 km/órás  ÁTLAG!! sebességet jelent, és ebben benne volt, hogy egy köztes megállóban (Kobe) is megálltunk. A csúcssebessége ezen a szakaszon 270 km/óra volt, amiből túl sokat nem lehetett érezni. Nagyon sokat mentünk alagútban, így a domborzati változatosság sem állhat a sebesség útjába. Persze megvan a sietség ára. Hagyományos személyvonatra erre a távra 1490 Yen a jegy ára, a gyorsvonat felára még erre 1730 Yen volt, de ezért cserébe szinte biztosak lehetünk a másodpercre pontos indulásban és érkezésben.

Himeji-be érve a táskáinkat az állomáson lévő csomagmegőrzőben hagytuk , és mivel nem csak a vonatozás kedvéért jöttünk elsétáltunk a vasútállomástól mintegy negyed órányi sétára fekvő Fehér Kócsagnak is nevezett várkastélyhoz.

 

Az eredetileg a 14. században épült majd többször átépített kastély az elsők között került az UNESCO japán világörökségi helyszínei közé. Az utolsó nagy felújítást 2010 és 2015 között végezték rajta, mostanra szinte teljes pompájában látogatható (csak néhány melléképület homlokzata van beállványozva). A vár ostromot sosem élt át, pedig láthatóan felkészítették rá. A vizesárok és a vastag masszív várfal, rajta változatos alakú lőrések biztosították volna a védelmet.

A kastély mellett egy kis állatkertet találtunk. Ami kb 1 óra alatt bejárható. Vicces volt a könyöklő kenguru, és a japánok furcsaságára is láthattunk egy példát.

 

A vasútállomás környékén beültünk egy kis étterembe. A kedvünkért előkerült a többnyelvű étlap. 4 nyelv 4 féle írásmód: japán, angol, kínai és koreai.

A kora délutáni ebéd után ismét vonatra szálltunk. A következő megálló Kobe. Amiről nekem elsőre a világ legdrágább marhája jut az eszembe.

Élő marhát nem láttunk 🙂 De láttunk egy tiszta és rendezett tengerparti várost. Viszonylag új épületekkel. Kobe városáben egy 1995-ös földrengés igen nagy károkat okozott. Persze mára ebből már csak az emléktáblák maradtak.

Az itteni öbölben van kiállítva a világ talán egyetlen mozgó alkatrész nélküli motorjával működő hajója. A Yamato-1 a 1990-es évek elején épült magnetohidrodinamikus hajtással működő prototípus. Futurisztikus áramvonalas formája ellenére mindössze 15 km/h-s sebességre volt képes, de a japánok ezt is megcsinálták 🙂

 

Az öbölben sétálgatva szép lassan ránk sötétedett, de Kobéból csak nem mehetünk tovább úgy, hogy ne kóstoltuk volna meg a Japánból nem exportálható marha húsát. Persze nem is nagyon lehet az öbölben éttermet találni ahol ne lehetne kapni. Végül egy hamburger mellett döntöttünk. Nem volt rossz, de legközelebb inkább steak-et választok 🙂

Ismét vonat, ezúttal Kiotóig, ahol a következő pár napot töltöttük. Kiotóban már a vasútállomás is megér egy külön sztorit, de a nap végén fáradtan már inkább csak a szállás felé orientálódtunk. Egy airbnb-n kivett tipikus kis méretű japán lakásban szálltunk meg, tatamival meg földön fekvéssel 🙂