Jordániában, amit úgy is emlegetnek, hogy a Közel-Kelet Svájca nincs olaj és édesvíz is alig, mégis van valami ami a környéken keveseknél. Béke. A világ többi részéről szemlélve persze elég távol van ahhoz, hogy összemosódjon a Közel-Kelet többi “problémás” vidékével, ezért amikor valami “esemény van” akkor megcsappan az ide utazó turisták száma is.

Eilat, Izrael egyetlen Vörös-tenger parti üdülővárosa jelentősen megérezte az orosz turisták számának lecsökkenését, és ezt kompenzálandó megtámogatták egy kicsit a Ryanair-t, hogy több európai városból hordjon ide pár ezer turistát. Ennek a támogatásnak köszönhetően lehetett az elmúlt téli szezonban szinte fillérekért az Eilattól 60 km-re fekvő Ovda repülőtérre eljutni.

 

Mi is ezzel a járattal érkeztünk a téli menetrend vége felé, az év szinte egyetlen valamire való hosszú hétvégéjén, március 12-én. Az alapvetően katonai célokra épült Ovda reptéren érkezésünkkor az egyetlen repülő a minket idereptető Ryanair gép volt. Ez általában jó jel, a kis repterekhez jó emlékeim kötődnek. Az útlevél-ellenőrzés izraeli viszonylatban egész gyorsan megtörtént. Tel-Aviv-val ellentétben itt pecsételnek is az útlevélbe, ami bizonyos országok későbbi meglátogatásakor jelenthet problémát (láttunk olyat, aki külön lapra kérte a pecsétet).

A terminálból kilépve már várt bennünket a transzfer szolgáltató busza, amivel elindultunk Eilat felé. Eilat alapvetően egy üdülő város, túl sok látnivalót nem kínál. Izrael innen könnyebben elérhető érdekes részeit (Holt-tenger, Masada, Jeruzsálem stb..) már tavaly ősszel bejártuk, így kézenfekvőnek tűnt a szomszédos Jordánia felkeresése. A térképre ránézve egyből látszik, hogy Eilat és Aqaba igen közeli szomszédok, a szárazföldi határátkelés sem lehetetlen. A transzfert egészen Aqabáig foglaltuk, de a nagy busz csak Eilat központjáig vitt, ahol egy kisebb busz jött értünk, és kettőnket, akik Aqabáig vettünk jegyet elvitt a jordán határig, ahol a sofőr az átkelő felé intett és jelezte, hogy menjünk át, majd a túloldalon vár bennünket valaki. Hát ööö, jó…

A határátkelőn izraeli és jordán járművek sem kelhetnek át, de gyalog a megfelelő vízum birtokában át lehet jutni. Apropó vízum. Jordániában 2016. januártól megszűnt a határon felvehető vízum lehetősége (ezt elutazás előtt néhány héttel hallottam meg tök véletlenül a rádióban). Így aztán nekünk is előre kellett intézkedni. Az egyszeri belépésre jogosító vízum a budapesti nagykövetségen 21 900 Ft, de ha legalább 3 éjszakát töltünk Jordániában akkor sokkal jobb ajánlat a JordanPass. A JordanPass 70-80 dínárért tartalmazza a belépőjegyet 40 látványossághoz és legalább 3 éjszakás tartózkodás esetén a vízumot is kiváltja. Így hát megváltott JordanPass-szal a telefonunkon indultunk neki a határátkelésnek.

Az izraeli kilépési illeték megfizetése után gyorsan meg is kaptuk a kilépő pecséteket az útlevélbe, jöhetett a beléptetési procedúra a jordán oldalon. A határátkelő izraeli oldala teljesen high-tech, tiszta, csilli-villi. A jordán oldal ezzel szemben egy időutazás a múltba.

Dohányfüstös, retró irodában épp kekszet és kávét vacsorázó határőr ellenőrizte az útlevelet, illetve kérte a vízumot. A már említett JordanPass a telefonunkra volt letöltve egy QR kódos kép formájában. A határőr tiszt kicsit ránagyított a képre megkérdezte meddig maradunk, és határozottan nézte a QR kódot. Ezek szemmel olvassák a QR kódot! Majd kisvártatva arabul beleírt valamit az útlevelekbe, megkínált a kekszéből és jelezte, hogy mehetünk a következő irodába. Itt ismét megnézték az útlevelet, belenézettek egy retinaszkennerbe, megkaptuk a pecséteket és mehettünk utunkra.

A határ túloldalán néhány taxis várt a potenciális utasokra. Az lehúzások ellen egy nagy hivatalos táblán ki vannak írva a hivatalos taxi díjak az ország nagyobb városai felé, ez legalább irányba állítja az alkudozást. Mivel mi a belvárosig előre lefoglaltuk a transzfert nekünk taxira nem volt szükségünk, csak meg kellett találnunk az emberünket. Némi félreértést követően (a “Fun Time”-ot ők “van tájm”-nak, mi “fan tájm”-nak ejtjük) azért végül csak elindultunk.

Aqaba belvárosában elfogyasztottunk egy shawarma-t és megkerestük az Avis autóbérlő cég irodáját. Szinte percre pontosan a foglalás időpontjára érkeztünk. Jeleztük, hogy van foglalásunk, ráadásul előre fizetve, kérjük az autót. Emberünk percekig matatott a gépén, majd közölte, hogy nincs a nevünkre foglalás, illetve van, de 2 héttel korábbra. Lobogtattuk a kinyomtatott visszaigazolást, ő meg telefonálgatni kezdett. Csak meglett az a foglalás. A papírok kitöltését követően már célegyenesben éreztük magunkat, amikor kiderült, hogy a nekünk szánt autó lerobbant. Még szerencse, hogy nem alattunk. Ugyanilyen autó nem volt másik, így végül egy újabb papírozós kör után, felár nélkül kaptunk egy magasabb kategóriás autót (Lancer).

Váltottunk némi pénzt, érdekes módon a kiírt árfolyamnál kedvezőbben, megtankoltunk és elhagytuk Aqabát. Aqaba Jordánia egyetlen tengerparti városa és kikötője ezért az egész város vámszabad terület. A várost az autópályán elhagyva néhány kilométer után egy ellenőrző ponton kell áthaladni, ami persze mindössze 2 hátizsákkal teljesen gördülékenyen megtörtént.

Késő este értünk a Petra melletti szállodába. Azt már csak másnap a reggelinél vettük észre, hogy a szálloda kb 5 perc sétára van a látogatóközponttól.

A belépő Petrába nemzetközi viszonylatban is kiemelkedően drága. A Jordániában egy éjszakát sem töltőknek pedig külön feláras jegyet kell venniük. Szerencsére a JordanPass tartalmazza a Petra belépő árát is.

A főbejárat után pár száz méter sétát követően érkezünk a Szik-hez, ahol néhol 80-100 méter magas sziklák közti 2-3 méter széles hasadékban közelíthetünk Petra romjaihoz.

  

Néhány száz méter megtétele után a sziklák közt felsejlik a Kincsesház és már-már Indiana Jones-nak érezhetjük magunkat.

 

A Kincsesház (Treasury) talán Petra legismertebb épülete, mégsem volt zavaróan nagy a tömeg. Egész Jordániára jellemző volt, hogy jól kiépített látszólag sokkal nagyobb emberszám ellátására is képes helyeken meglepően kevés volt a turista. Így legalább jó alkupozícióból indultunk az árusoknál 🙂

Tovább haladva a városban egy ponton letértünk a főcsapásról, hogy felmásszunk a város fölé magasodó hegyre.

A legjobb kilátást (legalábbis itt még azt hittük) az áldozati helyen kaptuk a városra.

A hegy túloldalán leereszkedve a városközponti főúton csatlakoztunk vissza a “fősodorba”.

Innen egy újabb emelkedő várt ránk, hogy a sziklákba vájt hosszú lépcsősoron át feljussunk a legmagasabban fekvő hatalmas építményhez, a kolostorhoz.

 

A fárasztó felfelé utat akár szamár háton is meg lehet tenni, de szegény szamarakat biztos, hogy nem rám méretezték 🙂

Itt aztán több irányjelző táblát is találtunk, melyek mind a legjobb kilátást hirdették. Vélhetően a hegytetőn lévő árusok próbálták így felcsalogatni a már egyébként is megfáradt utazókat.

 
 

A kolostor a látogató központtól kb 6-7 km-re van, ezt az utat visszafelé is meg kellett tennünk, ezért hogy még világosban visszaérjünk ideje volt indulnunk. A visszafelé úton végig a főcsapáson maradtunk, egyre fogyott az energiánk.

Mire visszaértünk a szállásra már 17 km fölött mért a GPS logger. Rendesen elfáradtunk.

A hét bizonyos napjain extra attrakció Petra éjszakai látogatási lehetősége. Olyankor a Kincsesházig lehet bemenni, és egy csomó gyertyával világítanak. Képeken nagyon jól néz ki, de élőben sajnos mi nem láthattuk.

A környékbeli éttermek sem túl jónak, sem túl olcsónak nem tűntek, ezért végül a szállodában fizettünk be egy svédasztalos vacsorára (az átlagos éttermek egy főételének áráért).

Másnap reggeli után elhagytuk a szállodát és autóba ültünk. A néhány kilométerre lévő Kis-Petra (ingyenes) neve találó, nagy testvéréhez hasonlóan itt is sziklába vájt épületek és lépcsők de jóval kisebb területen. És szinte semmi turista. Kb 1 órát érdemes rászánni.

  

És persze itt is előkerült a legjobb kilátáshoz vezető tábla:

Az idő meglehetősen elromlott, egész hűvös lett és a felhők is leereszkedtek. A következő célpontunk a 25 km-re fekvő Shobak-vára volt, de az időjárás miatt a tervezettnél sokkal lassabban tudtunk haladni.

Konkrétan ennyit lehetett látni a kocsiból:

A csiga tempó miatt borulni látszott a terv, hogy 1-1,5 óra alatt megnézzük a várat és robogunk tovább a sivatag felé….