Edirne (Drinápoly)

Vasárnap reggel Isztambulból már visszafelé indultunk. A bolgár határ előtt még egy megállót terveztünk Edirne városában (vagy régi nevén Drinápolyban). Ez egy jóval kisebb város (kb 140 ezer fős) éppen ezért sokkal élhetőbbnek is tűnt Isztambulnál. Könnyen találtunk a központban parkolóhelyet, ahonnan gyalog fedeztük fel a várost, ami nem csak hogy kisebb, de 1-2 helyet leszámítva turista is alig van. Először a Üç Şerefeli mecset esett az utunkba.

Majd a mecset mellett kezdődő sétáló utcában nézelődtünk. Mindennek sokkal barátságosabb ára volt itt, mint Isztambulban, minden kb fele áron, vagy még olcsóbban volt itt kapható.

Itt a közelben botlottunk bele a Régi mecsetbe.

Kicsit távolabb pedig a Selimiye mecset magasodott. A 2011-től UNESCO világörökség listás épület méretei majdnem elérik a Hagia Sofia méreteit, de belülről még annál is jobb állapotban van. Mindhárom itteni mecset sokkal befogadhatóbbnak tűnt az Isztambuli társaiknál. Talán a kisebb tömeg miatt lehetett.

Persze itt is van bazár. Barátságos árakkal, szimpatikus eladókkal (és persze szinte mindenhol bankkártya elfogadó terminállal). Itt el tudtuk költeni a megmaradt líráinkat.

A délutáni órákban léptünk vissza Bulgáriába. A határátlépés sima volt, kb 1 autó volt előttünk, nem vesztettünk időt. Ráadásul sikerült a törökországi útvonalat kevesebb, mint 1 tank benzinnel letudni, így nem kényszerültünk a norvégiai után második legdrágább benzinből tankolni . Az aznap esti szállásunkat a már meglátogatott Plovdivba foglaltuk (a már korábban is kipróbált szállodába). Mivel a határon nem vesztettünk időt, és nagy forgalom sem volt, volt még pár óránk amit a sétálóutcában eltölthettünk.

Este még az utolsó teljes napi programot kellett kitalálni. Végül úgy döntöttünk, hogy az út elejére tervezett, de elmaradt Pirin-hegységben lévő túrázást pótoljuk be (másik alternatíva a szófiai városnézés lehetett volna). Nem bántuk meg, de erről majd csak a következő, immáron befejező részben.