Vietnam 2016 – 2. rész – Huế

A saigoni dugó miatt, a tervezettnél később értünk a reptérre. Bár belföldi járat és Ázsiában a biztonsági ellenőrzés is gördülékenyebben zajlik, mint mifelénk, mégis annyi rémtörténetet olvastunk a VietJet Air légitársaságról, hogy azért kicsit izgultunk. Az internetes visszajelzések alapján a VietJet még a wizzair-nél is szigurúbban veszi a csomagszabályzatát, így biztosra menve előre kifizettük a feladott poggyász felárát (belföldi járaton kevesebb, mint 2000 Ft), de így muszáj volt beállnunk a check-in pultnál álló végtelennek tűnő sorba. A check-in pultok nem járatok, hanem légitársaságok szerint voltak felosztva, így a VietJet összes induló járatára váró utassal kellett a pultokon osztoznunk. A mi járatunkra megadott csomagfelvételi határidő vészesen közeledett, de a sor csak csigatempóban haladt. Amikor már biztosak voltunk benne, hogy ebben az ütemben nem fogjuk tudni feladni a csomagokat, jeleztük a sort felügyelő utaskísérőnek, hogy vészesen közelít a határidőnk és készségesen a sor elejére irányított. Innen már minden flottul ment, nem is olyan szörnyű ez a VietJet.

Na jó, nekünk nem bikinis utaskísérők jutottak, de így is volt a gépen érdekesség. Az előttünk lévő sorból hátrafordult egy vietnami bácsi és hibátlan magyarsággal üdvözölt bennünket. Végül a kicsit késve indulás miatt kb 3/4 óra késéssel érkeztünk meg Hue-ba. A repülőgép mellett egy busz várt, ami alapvetően nem szokatlan, sok repülőtéren busz visz a géptől a terminálig, de itt a terminál épülete maximum 50 méterre volt. Volt is hangos kacagás (a nyugatiak részéről) a buszon amikor kiderült, hogy tényleg csak annyit mentünk vele.

A csomagok rendben megérkeztek, és kis névtáblával kitartóan várt a szálloda transzfer szolgáltatást nyújtó embere. Mi rövidnadrágban és pólóban, ő bőrdzsekiben, jó hát végül is érthető, épp alig volt több 20 foknál.

A forgalom vidéken sokkal nyugisabb, mint Saigonban volt, de azért az alapvető vonások változatlanok. A 2×2 sávos út külső sávjai egyértelműen a motorosoké és bicikliseké, a belső sáv a gyorsabb motorosoké és az autóké, de egy-egy előzésnél simán használják a szembe jövő sávokat is.

A szállodába megérkezve rögtön egy welcome drinkkel fogadtak. Többféle friss gyümölcsből készült gyümölcslevet kaptunk ami elképesztően finom volt.  Az ital szürcsölgetése közben tanácsot kértünk a másnapi programunk lebonyolításához. Mivel csak egy éjszakát terveztünk itt tölteni, és másnap este már a kb 120 km-re lévő városban volt szállásunk foglalva okosan kellett kitalálni a programot. Látszott, hogy nem először találkoznak hasonló időbeosztással. Két javaslatot kaptunk. Az első, hogy maradjunk még egy éjszakát, és úgy alaposabban körbejárhatjuk a Hue környéki látnivalókat, de ez sajnos borította volna a további terveket is. A második opció szerint kora reggeli indulással rövidített programmal, délután transzferrel a következő célpontunkra. Bár nagyon csábító volt az extra éjszakás ajánlat (főleg, hogy tényleg nagyon szuper volt a szállás) mégis a második opció mellett maradtunk.

A korai reggeli után minden cuccunkat bepakolva az értünk érkezett autóba indultunk is tovább. Az első állomás a Tiltott város volt. A több épületből álló épületegyüttes jelenleg is felújítás alatt áll, de azért látogatható. A császárok uralkodása alatt ez volt Vietnam központja.

SONY DSCDCIM\100MEDIAIMG_9725DSC08580DSC_3111DSC08639DSC03207DSC_3120DSC_3124

A következő megállónk a Thien Mu (Tündér Asszony) Pagoda volt, ami Vietnam legmagasabb vallásos épülete. Talán pont ezért is nagyon sok helyen látható fényképeken. Ekkorra már szépen kisütött a nap, így mi is jó képeket tudtunk készíteni.

SONY DSCDSC03214DSC_3173

A várostól távolodva az Illatos folyó (Parfum River) partján haladva érkeztünk el Minh Mang császár sírjáig. Ami azért egy igazán császárhoz méltó síremlék. Egy hatalmas szépen parkosított környezetben sok kapun és vizesárkon át közelíthető meg maga a síremlék (ami csak az év egy napján látogatható).
Itt történt, hogy kicsit szétszóródtunk, majd mikor ismét közeledtünk egymáshoz poénosan elhangzott a “Ti is magyarok vagytok?” kérdés, mire teljesen váratlanul néhány másik turista is fennhangon igennel válaszolt 🙂 Kicsi a világ, na 😉

SONY DSCSONY DSCDSC08640DSC08645IMG_9986SONY DSCDSC08656SONY DSC

Hue környékn több császári síremlék is található, de nekünk most csak erre volt időnk. Haladtunk tovább déli irányba Hoi An felé. A közel 150 km-es távon a kanyargósabb, de annál látványosabb útvonalat választottuk a Top Gear-ből is imsert Hai Van Pass-on át.

SONY DSCSONY DSC

Bár a hegytetőn akkora köd volt, hogy az orrunkig sem láttunk, a hegygerinc túloldalán megpillantottuk a tengert.

Itt találkoztunk utunk legagresszívebb szuvenír árusaival és az egyik legérdekesebb átveréssel(?). A szuvenír árus amellett, hogy apróságokat árul közli, hogy egyébként papírpénzeket gyűjt a világ minden részéről. Elsőre még hihetőnek is tűnt a sztori főleg úgy, hogy egy gyűjteményt is lelkesen mutogatott, de 1 órán belül a 3. ugyanilyen “gyűjtő” már több mint gyanús volt. (az első próbálkozó még örülhet egy jó magyar 500 Ft-osnak, kezdjen vele amit tud ;)).

SONY DSCSONY DSCDSC03228DSC08692

A kanyargós hegyi út és néhány rizsföld érintése után keresztül autóztunk Da Nang városán. 1 milliós nagyváros, több kilométeres beach-csel, de mi nem ide igyekeztünk.

A következő megállónk a Márvny-hegy (Marble Mountain) lábánál volt. Lent mindenféle méretű márvány szobrokat árultak a kulcstartótól a többméteresig. Láttuk ahogy dolgoznak ezeken. A lenti képen a dolgozó nőn megfigyelhető Vietnam egyik jellegzetes viselete a vietnami papucs a hozzá optimalizált egyujjas zoknival 😉

IMG_0214SONY DSC

A hegytetőre lifttel, majd onnan tovább mászva néhol szűk hasadékokban lehet felmenni. Az egyik irányban a tenger a másik oldalon pedig további hegyek magasodnak.

DSC08698DCIM\101MEDIADSC03235DSC08704SONY DSCDSC_3243

Innen már közel volt Hoi An, ahol a következő pár napot töltöttük. Hoi An-ban egy magán szálláson (homestay) volt foglalt szobánk. A sofőrünk ismerte a szállásadónkat, így könnyen odataláltunk utunk legjobb hangulatú szállására. Hogy ez a jelző minek köszönhető, arról a következő részben!

Reklámok
Kategória: Utazás | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Vietnam 2016 – 1. rész – Ho Chi Minh City (Saigon)

Ha otthon tél van, akkor irány Ázsia! Igen, ismét Délkelet-Ázsia a célpont, de ezúttal egy újabb, korábban általunk nem érintett ország (van még egy pár ilyen), egész pontosan Vietnám. (megbolondítva egy kis malajziai és thaiföldi kitérővel)

Az új országhoz új légitársaságok is illenek, ezúttal a hosszabb utakat a legjobb európai légitársaságnak mondott Turkish Airlines járatain tesszük meg, belföldi, és régiós járatokat pedig az AirAsia, VietJet és Jetstar légitársaságokkal tervezzük megtenni.

Az elutazásra a péntek esti repülő indulás tökéletesnek tűnt, így a ledolgozott hét után érkeztünk a Liszt Ferenc Repülőtérre. A könnyebb közlekedés érdekében mindössze kézipoggyász méretű csomagokkal készültünk, így azok feladásával sem kellett a reptéren bíbelődnünk. Eleinte tartottam a kézipoggyászos pakolástól, de végül egészen jól sikerült beférni a táskába (később megírom, hogy pontosan mi került bele).

turkish

A negyed 9-es indulás kicsit csúszott, de a jó széljárás miatt nagyon hamar Isztambulba értünk. Itt mindössze kb 1,5 óránk volt a csatlakozó járat elérésére. A nagy gép otthoni idő szerint éjfél után indult, így a repülős viszonylatban egész jó vacsora elfogyasztása után nem jelentett problémát az alvás.

Azt még talán nem mondtam, hogy nem egyenesen Vietnámba, hanem először Malajzia fővárosába Kuala Lumpurba repültünk. Helyi idő szerint délután fél 6 felé érkeztünk, mindössze egy éjszakára. Itt tudatosan a tavaly már kipróbált épületben kerestünk szállást és szerencsére találtunk is. A Petronas tornyok közelében lévő 42 emeletes apartman ház, tetején a medencével már tavaly is nagy kedvenc volt. Szerencsére sok airbnb-s apartman található benne.

Az apartman elfoglalása után a már tavaly megismert esti piacra igyekeztünk, hogy megkezdjük az emésztőrendszerünk felkészítését a következő két hétre Mosolygó arc

SONY DSCDSC_2314

Jó érzés úgy visszatérni, hogy már ismerjük a járást. Ezen felbuzdulva nagy lendülettel indultunk a már ismert pénzváltóhoz, de egyet azért koppantunk, átépítés alatt állt Arc nagy mosollyal

Másnap sétáltunk egyet a Petronas tornyok környékén, és sütkéreztünk a medence partján. Jelzi, hogy milyen kicsi a világ, hogy a medencében egy magyar sráccal is összefutottunk. Itt lakik ebben a házban. Jó neki Mosolygó arc.

DSC03181DSC_2328

Délután kicsekkoltunk, és a petronas aljában elfogyasztott délután ebéd után a reptérre kellett volna indulnunk. Jött a remek ötlet, hogy tömegközlekedés és taxi helyett próbáljuk ki az uber-t, ha már itt is elérhető. Mivel egy napra nem vettünk sim kártyát, így kerestünk egy szabad wifi-s helyet, amit sajnos csak az épületen belül találtunk, így arról hívtunk egy autót egy könnyen megközelíthetőnek tűnő helyre, és ahogy tudtunk oda siettünk. Hosszú percekig vártunk, de nem érkezett az ígért 7 személyes autó. Vészesen fogyott az időnk a gép indulásáig, így felhívtuk az uberes sofőr telefonszámát és jeleztük neki, hogy még ott várunk. Szerencsére pár perc után megérkezett. Elmondta, hogy az uber-ben a rendelésünk törlődött, ahogy elszakadtunk a wifitől, ezért nem is jött végül, így az uberen kívül egyeztünk meg vele a fuvardíjban. A látszólag sokszázezer km-t futott, nem túl jól karbantartott (lyukas kipufogó) autóval meglehetősen sportosan közlekedve (GPS-en figyeltem a tempót, volt ahol 158 km/órával is mentünk) végül időben értünk a fapados terminálhoz.

Az AirAsia járatával Ho Chi Minh City-be vagy régi nevén Saigon-ba repültünk. Lehet, hogy túl sokat repültünk már a korábbi útjainkon AirAsia-val, vagy csak véletlen egybeesés, de kiszúrtuk, hogy az egyik utaskísérővel már korábban is utaztunk Mosolygó arc

Vietnámba magyar útlevéllel csak vízummal lehet beutazni. Ez vagy igényelhető a budapesti vietnámi nagykövetségen (személyesen 2x kell megjelenni, egyszer igényléskor, egyszer átvételkor), vagy online ügynökségen keresztül megrendelhető Approval Letter (fogadó levél) birtokában felvehető a nemzetközi repülőtereken. Mi ez utóbbi módszert választottuk. A http://www.vietnamvoa.com/ oldalon keresztül fejenként 10 USD-ért megkaptuk a fogadó levelet, amivel már gond nélkül megkaptuk a határon a vízumot (egy újabb 25 USD-s pecsételési díj fejében (a díjak a vízum típusától függenek, vannak hosszabb időre, és több belépésre jogosító vízumok is). Azért a reptéri vízum ügyintézés legalább olyan flottul működik, mint egy otthoni okmányirodás kínszenvedés. Először valahonnan szerezni kell egy űrlapot, melyet kitöltve az útlevéllel és a szükséges igazolványképekkel kell leadni egy ügyintézőnek. Ekkor elkezdődik a várakozás. Az elkészült vízumokat egy másik ügyintéző “osztja”, ő felolvassa az épp következő útlevélben szereplő nevet. Ha szerencséje van az illető felismerte vietnámi kiejtés alapján is a nevét és mehet fizetni. Ha nincs szerencséje, akkor a kupac végére kerül. Résen kell lenni. Mire megkaptuk a vízumokat az útlevél ellenőrzésnél már szinte senki sem állt. Még a reptéren elintéztük a pénzváltást, beszereztük a helyi sim kártyákat mobilnettel, és intéztünk egy taxit a szállásunkig. (a reptéri taxi 8-10 USD) A helyi pénz, a dong értékét szokni kell, 100 USD-ért 2,2 millió dong jár, így kapásból milliomosok lettünk Mosolygó arc

Ekkorra már teljesen besötétedett. Érdekes, hogy Vietnam keletebbre van Kuala Lumpurtól, a helyi idő mégis egy órával kevesebb az ottaninál.

A szállásunk az 1. kerületben a látványosságokhoz, és a hátizsákos környékhez egyaránt közel helyezkedett el, de szerencsére a hátizsákos területnél jóval csendesebb utcában. Ez persze nem azt jelenti, hogy abszolút értékben is csendes környék csak annyit, hogy abban az utcában nincs minden ház aljában kocsma, étterem, vagy dübörgő night club.

Érkezés után kiugrottunk még egy vacsira. A sör kb 20-25 (max 300 Ft) ezer a főtt ételek egy átlagosabb étteremben 40-100 (500-1300 Ft) ezer dong között alakultak. Ezeknél olcsóbb, de persze drágább helyeket is lehet találni.

Másnap a 32 fokos melegben és szikrázó napsütésben nyakunkba vettük a várost. Több ázsiai nagyvárost megjárva is sokkoló a motorosok száma. Mivel az autókra kiemelkedően magas adók (akár több mint 100%)  vonatkoznak, ezért MINDENKI motorral jár. A motor gyakorlatilag családi jármű, 2 felnőtt és 2 gyerek tökéletesen elfér rajta. Meg persze bármit lehet szállítani motoron. Nem véletlen, hogy külföldi jogosítvánnyal nem lehet vezetni az országban, bár Saigon-ban ha lehetne sem szeretnék. Bár a teljesen kaotikusnak tűnő forgalom kiismerhető, mégis félelmetesek a követési távolságok. Folyamatos a dudálás, ami nem agressziót jelent, egyszerűen csak jelzik, hogy ott vannak, mivel a hatalmas motorzajban nehéz észrevenni a hátulról közelítőt.

SONY DSCSONY DSC

A vietnámi háborúnak emléket állító múzeumhoz épp az ebédszünetben értünk, de egy közeli kávézóban eltöltöttük az időt a nyitásig. A múzeum udvarán amerikai harci járművek, bent pedig a háború szörnyűségeit bemutató kiállítás látható. Nem egy szívderítő látvány. A képek közé betettem néhány magyar vonatkozású képet is.

SONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSC

A múzeum megtekintése után tovább haladtunk a függetlenségi vagy másik nevén újraegyesítési palota felé. Ezt az épületet jelenleg is használják egyeztetésekre, ahogy ott jártunkkor is épp emiatt nem volt látogatható. (vissza kellett jönnünk másnap)

A városban néhány modern magas épület mellet megtalálható pár a francia fennhatóság alatti időkből is. Ilyenek a Notre-Dame, az Eiffel tervezte posta, vagy akár az operaház, melyeket mind útba ejtettünk.

SONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSC

Egy iskola mellett is elhaladtunk, itt a fényképezőnek pózoló gyerekek végtelenül aranyosak voltak.

SONY DSCSONY DSC

Este felé elfogyasztottunk egy Pho levest,

DSC_2368DSC_2369

majd a város legmagasabb épületének (Bitexco Financial Tower) kilátó teraszához igyekeztünk. És még rajtunk kívül nagyon sokan. Irtózatosan nagy sor volt. Szerencsére találtunk az interneten egy tippet mi szerint nagyjából a kilátótersszal egy magasságban található egy bár is, ami bár drága, de a kilátóterasz belépőjének áráért már kb egy koktélt is meg lehet inni (kb 10 USD). Így gyakorlatilag sorban állás nélkül, a kilátóterasz áráért a kilátáson kívül még egy koktélt is kaptunk.

DSC_2372

Másnap reggel visszasétáltunk a Függetlenségi Palotához. Nem egy kiemelkedő látnivaló. Az udvaron néhány vietnámi harci jármű, bent meg főként fotelek. Talán a tetőn parkoló helikopter a legérdekesebb.

SONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSC

Délutánra befizettünk egy félnapos vezetett túrára a Cu Chi-alagútrendszerhez. Ezt az alagútrendszert használták a vietkong-ok a vietnámi háborúban. A túravezetőnk egy az anno az amerikai oldalon harcoló félig vietnámi, félig filippínó veterán volt. Saját emlékeiből és tapasztalásából merítve mesélt a vietnámi háborúról, és Vietnámról az azóta eltelt időben. Már csak a sztorik miatt is megérte volna elmenni erre a túrára. Lett volna lehetőség éles fegyverekkel lőni, de a legnagyobb szám mégis csak az volt amikor mindössze néhány 10 métert megtettünk négykézláb kúszva az alagútban. Utána 3 napig volt izomláz a combunkban. Nem csoda, hogy az amerikaiak teljes menetfelszerelésben nem tudtak lemenni oda. És ilyen alagútból van kb 250 km, egészen Kambodzsáig.

SONY DSCSONY DSC

Este visszatérve Saigon-ba egy másik kilátóteraszos helyet választottunk. Ez annyira nem volt drága, mint a Bitexco torony, de a kilátás majdnem olyan jó volt, sőt itt még az üvegfal sem akadályozott.

DSC_2380

Az utolsó saigoni napunkon délelőtt egy külső kerületbe taxiztunk, ahol átvettük az út későbbi részében szükséges komp jegyeket. Saigonban a taxi olcsó, cserébe a motorosok tengerében kicsit talán lassabb is mintha motorral közlekednénk. A közlekedés legérdekesebb részei a körforgalmak voltak. Néha hosszú percekig csak azt figyeltük, hogy hogy nem történik baleset. Alapvetően nem mennek gyorsan, de tipikusan állandó tempóval. Így jól kiszámítható, hogy ki mikor lesz hol. Többször átkeltünk gyalogosan tömött forgalmú körforgalmon. Egyszerűen csak venni kell egy nagy levegőt, elindulni és állandó tempóval haladva simán átkelhetünk bárhol.

SONY DSCSONY DSCSONY DSCDSC_2395

Saigon 5. kerültében található egy olyan negyed, ami olyan, mintha nem is Vietnámban lenne. Üvegpaloták, drága plázák, éttermek, nyugati kávézók. Szinte 0 motorbicikli, európai formájú autók. Érdekes kontraszt ez egy városon belül.

Ezen a környéken egy parkban sétálva futottunk bele egy esküvői fotózásba. Úgy megörültünk egymásnak, hogy közös fényképek is készültek Mosolygó arc

SONY DSCSONY DSCDSC_7101

Délután kicsit piacoztunk még a Ben Thanh Market-ben, de nem sokkal később már indulnunk kellett a reptérre, hogy tovább utazzunk utunk legészakibb állomása Hue felé.

Arról, hogy a nagy dugóban időben értünk e a reptérre, már majd a következő részben!

Kategória: Utazás | Címke: , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Hosszú hétvége Izraelben – 2. rész – Masada, Holt-tenger, Tel-Aviv

Szombat reggel kelet felé indulva elhagytuk Jeruzsálemet, és az egyre sivatagosabb, dimbes-dombos tájon haladva megkezdtük az ereszkedést. Mi is, és az autónk jobb hátsó kereke is, amit a műszerfalon megjelenő jelzés adott a tudtunkra.

Az első megállóhelyünk az autóút mellett kialakított pihenőhely volt, ahol átléptük a 0 tengerszint feletti magasságot (lefelé), ugyanis nem máshova, mint a föld legmélyebben fekvő szárazföldi pontja felé igyekeztünk. Itt persze minden turistabusz megáll fényképezkedni a 0 métert jelző táblával, és a pont a turistabuszok miatt itt várakozó tevével 🙂 Tevés képet nem, de a táblás, sivatagos kötelező képeket elkészítettük.

Sivatag
0 tengerszint feletti magasság Tengerszint
Tengerszint alatt

Konstatáltuk, hogy a jobb hátsó kerékben láthatóan alacsonyabb a nyomás, mint a többiben, de szerencsére még járóképesnek mondhattuk az autót így tovább ereszkedtünk a néhány kilométerre lévő benzinkútig. Mindezt persze palesztin területen, ahol vagy érvényes a biztosításunk, vagy nem, vagy van assistance az autóhoz, vagy nem.

Végül a benzinkútnál felpumpáltuk a félig lapos kereket és reméltük a legjobbakat. Persze a benzinkút parkolójában is voltak akik tevékkel parkoltak, lehet, hogy kevesebbet fogyaszt, mint egy terepjáró 😉

Busz és teve
teve

Nem sokkal később elértük a 90-es számú főutat, amin dél felé fordultunk. A 90-es út a Holt-tenget nyugati partján fut a tengerszint alatt sokszor mintegy 393 méter mélységben, ezzel a világ legmélyebben fekvő közútja.

90-es út

Szóval balra a Holt-tenger, jobbra meg a Júdeai-sivatag. A hegyekkel, sziklákkal megtűzdelt vörös sivatag a nevadai Death-valley (Halál-völgy) sivatagra emlékeztetett, bár ott a legmélyebb pont csak -86 méter mélyen van. A Holt-tenger párába burkolózó túlpartján pedig már Jordánia látszik.

Masada

A holt-tengeri kirándulások elmaradhatatlan célpontja az UNESCO világörökség részévé választott Masada (magyaros átírásban Masszáda) magyarra fordítva egyszerűen erőd. Ez a várrom a sivatag fölé kb 400 méterrel magasodó fennsíkra épült Heródes megrendelésére.

A Masada megközelítése autóval teljesen egyszerű volt, de a parkoló bejáratánál van egy menetrendszerű buszmegálló is, így gondolom tömegközlekedéssel is megoldható a dolog.

A parkoló kinti részén a turistabuszok, a parkolóházban pedig a személyautók parkolhatnak. A parkolóház bejáratánál a biztonsági személyzet körbenézte az autót (még a csomagtartóba is bepillantottak). Jellemző, hogy a parkolóházban szinte kizárólag bérelt autók parkoltak.

A parkolóházból könnyen megközelíthető a látogató központ, ahol néhány éve egy múzeumot is kialakítottak, illetve innen két útvonalon is megközelíthető a várrom. Az olcsóbb, de időigényesebb és fárasztóbb lehetőség a gyalogtúra, ahol az úgynevezett Kígyó-ösvényen keresztül kanyarogva lehet leküzdeni a mintegy 400 méteres szintkülönbséget (az október végén is 30°C-nál melegebb sivatagban), vagy a kényelmesebb, de drágább módszer, a felvonó 🙂 Mivel az idő aminek leginkább szűkén voltunk, ezért a gyorsabb utat választottuk.

DSC_2733
DSC02951

A felvonóval 2-3 perc alatt felértünk, ahol egyből megértettük, hogy miért is ide épült az erőd. Csodálatos kilátást kaptunk a környező tájra, és kicsit kevésbé párás időben talán az egész Holt-tenger látszódott volna.

DSC08733-Pano
DSC08744

Körbesétáltuk az egész fennsíkot, amit végül is teljesen befed az erőd. Minden irányban más-más miatt volt érdekes a panoráma. Az egyik irányban a Holt-tenger, más felé meg a furcsa alakú élettelen sziklák, vagy épp csak a sivatag változatos formái.

2015-10-24 13.28.23-Pano DSC08786 DSC08813DSC08818 DSC08829

Holt-tenger

A Masada látogatás befejeztével a Holt-tengerben akartunk megmártózni. A Holt-tenger névével ellentétben nem igazi tenger, igazából “csak” egy tó, de nem akármilyen tó!

  • A partja a föld legmélyebben fekvő szárazföldi pontja, a vízszint a tengerszint alatt jelenleg kb. 413 méterrel fekszik. Éppen ezért is víz belőle ki nem, csak bele folyik.
  • Az intenzív öntözések miatt a befolyó víz mennyisége folyamatosan csökken, ezért a tó vize a magas kipárolgás miatt évente kb. 1 méterrel apad.
  • E két tulajdonság miatt olyan vastag és párás a levegő fölötte, hogy naptej nélkül is szinte lehetetlen leégni a partján.
  • talán ezeknél is érdekesebb, hogy a vizének a sótartalma a tengervíz sótartalmának 8-9 szerese, ezáltal a Föld egyik legsósabb vizű tava (sótartalma kb. 33 %)
  • A magas sótartalom miatt néhány baktériumon kívül semmilyen élőlény nem él meg benne (innen is a Holt-tenger név)
  • Szintén a magas sótartalom miatt a víz sűrűsége a szokásos ~1 kg/l helyett 1,24 kg/l ami szinte lehetetlenné teszi az emberi test elsüllyedését benne.

Érdekes élménynek ígérkezett. Az első utunkba eső fürdőhelyen megálltunk (Ein Gedi Spa). Itt jó sokan voltak. A nagy parkoló szinte teljesen tele volt autókkal és turistabuszokkal. A nem épp olcsó belépő (95 sékel/fő) kifizetése után gyorsan átöltöztünk és a traktor megállójához mentünk. A traktor azért kell, mert a fürdő épülete és a vízpart között már közel egy km távolság van a vízszint folyamatos csökkenése miatt. Szóval egy traktor által vontatott kiskocsival jutottunk a vízpartra. De az igazi szürreális élmény a vízben kezdődött.

A vízbe menni csak papucsban érdemes, mert a víz alján az éles sókristályok könnyen elvághatják az ember lábát, de ahol már néhány 10 centiméternél mélyebb a víz ott már könnyebb egyszerűen csak felfeküdni a vízre. Elsüllyedni lehetetlen. Ott ahol már vállig érne a víz már a lábát sem tudja letenni az ember. Úgy úszik, mint egy bója.

2015-10-24 14.45.36
DSC08158

Valószerűtlen élmény. Igazából úszni is csak háton kényelmes, mert előrefelé a víz feldobná az ember fenekét és a feje bukna előre ha nem ellenkezne. Fejjel bebukni nem érdemes az egyébként kellemes langyos vízbe, mert a só brutálisan képes marni a szemet.

DSC08856DSC08863

A só mellett egyéb oldott ásványi anyagokban is gazdag a víz és a tóban található iszap is, ezek gyógyhatását évszázadok óta kihasználják.

2015-10-24 15.02.53

A vízből kijőve érdekes olajos szerű élményt tapasztaltunk. Jól esett az édes vizű zuhany 🙂 Az elmondható, hogy a Holt-tengerben való fürdés inkább érdekes, mint kellemes.

DSC08872DSC08878

A parton a szikla keménységű sókristályokon sétáltunk még egy kicsit, majd záróra előtt az  utolsó traktorral tértünk vissza a parkolóhoz.

DSC03000

A Jeruzsálem felé vezető úton egy pihenőben vacsoráztunk, és Jeruzsálemen ezúttal már csak keresztül hajtva tartottunk Tel Aviv-ba, ahol a következő 2 éjszakát töltöttük. De erről részletesebben már csak a 3. részben…

DSC08899

További képek itt!

Kategória: Utazás | Címke: , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Hosszú hétvége Izraelben – 1. rész – Jeruzsálem

Az október 23-i hosszú hétvégét megelőző csütörtök délután a WizzAir tel-aviv-i közvetlen járatával Izraelbe repültünk. Hogy miért épp Izraelbe? Azért mert amellett, hogy sokkal kedvezőbb az időjárás, mint Európa nagy részén és azért mégis csak Ázsia! Persze olvastuk a híreket a jeruzsálemi késelésekről és tudjuk, hogy erre mindig nagy a feszültség, de vállaltuk ezt a kockázatot. Mindenképp megérte!

A kb 3 órás repülőút után este 9 körül érkeztünk meg a tel-avivi Ben Gurion reptérre. Itt még az útlevél ellenőrzés előtt kiszúrtak bennünket és kérdezgetni kezdtek érkezésünk céljáról. Mivel nem volt takargatnivalónk minden tervünket szépen elmeséltük. Miután látták, hogy felkészültek vagyunk (és van hotel foglalásunk) jó utat kívántak és továbbengedtek. Az útlevél ellenőrzésnél a szokásos kérdéseken túl (utazás célja, meddig tervezünk maradni) kíváncsiak voltak a foglalkozásunkra is. Mivel tudják, hogy sok országban nem nézik jó szemmel az izraeli pecsétet az útlevélben, ezért már külön kérés nélkül egy kis cédulát adnak az országba belépéskor amire rákerült az útlevélből kiolvasott fénykép és az útlevél adatai. Ezzel a cédulával 3 hónap Izraelben tartózkodás megengedett.

11864776_900918236622707_2564062938027546734_o

Miután az útlevél ellenőrzős körökön átestünk mehettünk az autóbérlős irodába, hogy átvegyük az előre lefoglalt kocsit. Itt egy remek kínai csoport került elénk, akik legalább 4 autót elvittek. Több mint egy órát vártunk miattuk 😦 Végül 11 óra körül tudtunk elindulni a főváros, Jeruzsálem irányába. Jeruzsálem mindössze kb 50 km-re van a Ben Gurion reptértől, így éjfél körül már a szállodába értünk.

2015-10-22 22.27.39

Jeruzsálem

Pénteken korán keltünk, majd reggeli után egyenesen az óváros felé vettük az irányt. A szállodánk az óváros közelében a főként arabok lakta Kelet-Jeruzsálemben az óváros falának Heródes kapujához közel feküdt.

Az óvárosban és környékén rengeteg fegyveres katona (köztük sok nő) őrködött jókora puskákkal. Nem véletlenül. Néhány hete (és azóta is) több késeléses támadás történt az óvárosban (nem turisták ellen).

2015-10-23 12.43.04

Az óváros sikátorai közt sétálva hamar elértünk a Templom-hegy bejáratához, ahol azzal a lendülettel vissza is fordítottak a katonák 😦 Sem a Templom-hegy, sem a Sziklamecset nem volt látogatható (vélhetően az erőszakos események miatt).

Sebaj, haladtunk tovább az Olajfák-hegye felé útba ejtve több keresztény  szent helyet is:

  • Mária sírját

2015-10-23 09.22.02
2015-10-23 09.19.16

  • a Getszemáni (Gecsemáné) kertet, ahol Júdás elárulta Jézust (érdekesség, hogy a jelenleg is álló olajfák Krisztus korabeli közös őstől származnak)

2015-10-23 09.40.28 HDR

  • a Minden Népek Templomát, amit a köré a szikla köré építettek, amire borulva Jézus imádkozott (itt az oltárképen látható egy magyar címer)

DSC08600 DSC08578
2015-10-23 09.38.52 DSC_2629

A hegyen tovább haladva felfelé remek kilátást kaptunk a történelmi városközpontra.

DSC_2645
DSC_2655 DSC_2656-Pano-Edit DSC_2662

Az Olajfák-hegyének legmagasabb pontján pedig megtaláltuk a Mennybemenetel kápolnát (mecsetet). A hagyomány szerint Jézus Krisztus innen emelkedett fel a mennybe, tanítványai szeme láttára. A kápolna ma mecset, ahol évente egyszer, a mennybemenetel ünnepén katolikus szentmisét tartanak.” Az épület egy kő köré épült, amiről azt tartják, hogy azon Krisztus lábnyoma látható.

2015-10-23 11.44.27 2015-10-23 11.49.08

A hegyről leereszkedve a zsidó temető mellett elhaladva visszatértünk az óvárosba, ahol már egyre nagyobb tömeg készülődött a muszlim istentiszteletre. Megpróbáltunk a tömegben ismét bejutni a Sziklamecset közelébe, de újra fennakadtunk a mindenre figyelő katonákon.

Pihenésképp autóba ültünk, és Betlehem felé vettük az irányt. Első megoldandó probléma a navigációs nehézségek voltak. Bár készültünk offline térképekkel a telefonunkon, de azok vagy nem vagy csak gyalog akartak Betlehembe navigálni (van amelyik szerint közúton nem megközelíthető) Végül sikerült olyan térképet találni, ami tervezett útvonalat arra felé is. A navigációs problémát vélhetően az okozta, hogy Betlehem bár Jeruzsálem közvetlen szomszédjában, de már palesztin területen fekszik (mi meg jellemzően Izrael térképekkel készültünk). Szóval Palesztina… nem hangzik túl megnyugtatóan. Sőt az interneten is ellentmondásos információkat találtunk arról, hogy Izraelben bérelt autóval oda lehet e menni. Végül azért csak elindultunk.

A térképre ránézve is triviális  útvonalon haladva Jeruzsálem határában katonák által őrzött útlezárásba ütköztünk. Az egyik katona készségesen elmondta, hogy erre mi aztán tovább nem megyünk, de Betlehembe másik (általa nem ismert) útvonalon azért el tudunk jutni. Az alternatív útvonalon csak egy katonák által felügyelt ellenőrző ponton kellett áthaladni, és végül kis kerülővel de Betlehembe értünk.

Betlehem városa alapvetően nem szép. 1-2 turistáknak épült üzlet étterem és fagyizót leszámítva elég lepusztult.

2015-10-23 15.40.34 DSC08125
DSC08647

Néhány turista csoporttal találkoztunk, de nem lehet azt mondani, hogy túl nagy tömeg lett volna a városban. Talán pont ezért is volt nehéz lerázni azt az úriembert, aki már az autóból kiszállva mellénk szegődött és mindenféle dologban segíteni akart (megmutatja, hogy hol van a templom, hol az olcsó szuvenír, sőt még a gyárba(!!) is elvisz). A város leginkább Jézus születési helyeként ismert, épp ezért itt épült fel a Születés Temploma. A templom jelenleg felújítás alatt áll, de szerencsére így is látogatható. A felújítás miatt bejáratként egy alacsony nyílás funkcionál, amin úgy kell bebújni. Bent sem sokkal rózsásabb a helyzet. Nagyszerű állványzatot lehet megtekinteni 😉 Nagyjából az oltár alatti barlangban található Jézus születési helyét jelképező ezüst csillag.

2015-10-23 14.28.14 2015-10-23 14.57.41 DSC08624
DSC08625
2015-10-23 15.16.30
DSC08635

A betlehemi kanyar után visszatértünk Jeruzsálem óvárosába, ahol egy Shawarma elfogyasztása után az óvárosba a Damaszkuszi-kapun át belépve már a zsidó negyed sikátorain keresztül haladva jutottunk el a Siratófalhoz, a zsidó vallás legszentebb helyéhez.

2015-10-23 17.24.37
2015-10-23 17.55.03

Itt egy elkerített részen belül zsidó férfiak énekeltek, táncoltak, imádkoztak. Sokan közülük hagyományos zsidó öltözetben és hajviselettel. A nők egy kerítéssel leválasztott szomszédos falszakasz mellett kaptak helyet.


DSC08657

Itt már kellően fáradtak voltunk, így a zsidó negyedben egy zsinagóga melletti téren leülve pihenés gyanánt figyeltük a játszó gyerekeket, masírozó katonákat, beszélgető családokat. Sokan hagyományos öltözetben, kiöltözve, kipával a fejükön (lévén péntek este volt).

2015-10-23 18.25.08 DSC08681

Végül az óváros néhol kihalt sikátorain katonákkal többször találkozva ismét keresztülsétálva tértünk vissza a szállásunkra.

2015-10-23 19.17.34 DSC08712

Másnap elhagytuk Jeruzsálemet, és elég mélyre süllyedtünk, de erről majd csak a következő részben…

Kategória: Utazás | Címke: , , , | 2 hozzászólás

Malajzia 2015 – 5. rész – Cameron Highland, Penang

Borneón a szállodában nem sikerült kinyomtatni a következő repülőútra a beszállókártyát, mert kifogyott a nyomtatóból a festék, de már kitudja mikor, ugyanis kicsekkoláskor a számlát is egy hagyományos írógéppel írta meg a recepciós Mosolygó arc

Sebaj a reptéren sikerült minden papírt elintézni. A Sandakan – Kuala Lumpur repülőút kb. 3 óra (majdnem 2000 km) de ennyi már meg sem kottyan.

Persze nem a kuala lumpuri reptér a következő célpontunk, ott csak felvettük a bérelt járgányt, és robogtunk is tovább északra autópályákon, majd szerpentines kanyargós utakon a Cameron-felföld (Cameron Highland) felé. A Cameron-felföld klímája egészen egyedi Malajziában. Viszonylag magas fekvése miatt itt egész évben nem megy a hőmérséklet 25°C fölé, éjszakánként akár 10°C-ig is lehűlhet. Az egyedi klímának köszönhetően itt olyan növények termesztése is megoldható, amik kevésbé viselik el a 30°C fölötti hőmérsékleteket. Rengeteg tea, és eper ültetvény van errefelé.

Szerencsére sikerült még világosban odaérnünk, az első tea ültetvényen ez a látvány fogadott:

Camron Highland panoramaSONY DSC_DSC1760SONY DSC

Igazából a fényképek nehezen adják vissza azt az elképzelhetetlenül sokféle és üde zöld színt amit ott láttunk. A folyamatosan szüretelt teacserjék friss és idősebb levelei, a bokrok közti barázdák, a domboldal ívei, a lemenő nap együtt képeslapra való kilátást adott.

Este elfoglaltuk a szállásunkat, és előkerestük a pulóvereket, itt először szükség volt rájuk. Érdekes, hogy mennyire kuriózum az itt termesztett eper. A szuvenír boltokban epres portéka volt a legtöbb. Plüss eper, aszalt eper, eper alakú hűtőmágnes, epres kutyafüle, minden.

Másnap reggel megint a nap előtt keltünk, hogy a napkeltét már jó helyről láthassuk. A szállásunktól nem túl messze, kb negyed órányi autózásra találtuk meg az ideális helyet a BOH cég ültetvényei között.

SONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSC

Reggeli és a szállodából való kicsekkolás után további kanyargós utakon folytattuk utunkat. Útba ejtettünk egy nehezen megközelíthető hegycsúcsot, ahova a felfelé tartó út érdekesebb volt, mint az ottani kilátás (főleg, hogy rajtunk kívül főleg 4×4-es terepjárósok jártak arra), majd a hegyek közül visszatérve az autópályára Penang felé vettük az irányt.

Út közben néhány megállót azért beiktattunk. Megálltunk a skót ültetvényes William Kellie soha be nem fejezett kastélyánál, ami Malajzia első liftes épülete lehetett volna, ha Kellie nem veszti életét, mielőtt meghozhatta volna Angliából a liftet (a liftakna üresen áll).

SONY DSCSONY DSC

Útba esett még Kuala Kangsar, ahol a mecset, Perak állam szultánjának régi (jelenleg múzeum, de záróra után érkeztünk) és jelenlegi rezidenciája (rendesen körbe van falazva) az említésre méltó látnivalók.

DSC06617SONY DSC

A következő megállónk már Penang szigetén volt. Penang közkedvelt belföldi úticél a malájok körében is. Érződött ez az autóforgalmon is. A sziget felé közeledve egyre sűrűsödött a forgalom az autópályán. A szigetre vezető két híd közül az egyiken már már lépésben haladva közelítettük meg a toronyházakkal nem ritkán megáldott szigetet és annak fővárosát George Town-t. Egyértelműen érződött, hogy az általunk bejárt vidéki városok közül ez a leggazdagabb környék. Nagyvárosi dugók, európai autók, rengeteg turista. A lakosok összetétele is kicsit más, mint a többi bejárt vidéken, sokkal több itt a kínai.

_DSC2127

Este az egész napos, több száz km-es nem épp pihentető vezetés (szerpentin, autópálya, dugóban araszolás) után már csak aludni volt erőm.

Másnapra George Town (Kuala Lumpur után az ország második legnagyobb városa) felfedezése volt a cél. Az óvárosi rész a világörökség része, természetesen itt kezdtük az ismerkedést. Felkerestük a nem túl nagy, de annál érdekesebb Camera Museumot, ahol a fényképezés történetéből láthattunk fejezeteket, a legrégebbi fényképezőktől, a legismertebb fényképeken át napjaink technológiájáig. Érdekes, hogy sem a selfie, sem a 3D-s képalkotás nem egy friss találmány, mindkettőre közel 100 éves példákat is láttunk.

Camera Museum Penang 1920s Selfie

A nap hátra lévő részében az óvárosban szétszórva fellelhető falfestményeket és egyéb street art  installációkat keresgettük. Ezeknél általában kisebb csődület alakult ki turistákból. Főleg a falfestményekre igaz, hogy folyamatosan változnak, több olyan festményt is találtunk, amely még nem szerepelt a térképünkön, de a térképen szereplő néhány kép is már az enyészetté lett. Egyébként nagyon jópofák és ötletesek.

SONY DSCDSC06749SONY DSCDSC06841SONY DSC_DSC2318SONY DSC

Másnap felkerestük a helyi buddhista templomot, nehogy idén Buddha szobor nélkül maradjunk Mosolygó arc. Itt is van fekvő Buddha, ami bár nem akkora, mint a bangkoki, de legalább színes.

SONY DSCSONY DSCSONY DSCDSC_1353

Később a sziget közepén lévő hegy tetejére mentünk. Ide egy a siklóhoz hasonló, de annál sokkal hosszabb útvonalon járó vonattal lehet feljutni. Sajnos nagyon párás volt a levegő, így a kilátást meglehetősen akadályozta. A csúcson egyébként a teljes turista kiszolgáló infrastruktúra (éttermek, büfék, kávézók, stb) mellett több vallás temploma is megtalálható.

_DSC2601SONY DSC

Délután a közeli Batu Ferringhi strandját kerestük fel. Bár a víz itt nem olyan szép, mint a korábban meglátogatott szigeteken, de szolgáltatásban kitettek magukért. Lehetett jet-skizni, banánozni, motorcsónakozni, s közülünk a bátrabbak a parasailing-et próbálták ki Mosolygó arc

SONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSC

Sötétedés után a strand melletti éjszaki piacon beszereztük még az utolsó szuveníreket, és elfogyasztottuk az utolsó malajziai vacsoránkat. Az egyik pincér meg is kérdezte, hogy honnan jöttünk mi mert furcsa, hogy meg sem kottyan nekünk a csípős Kacsintó arc (azért még volt olyan csípős amivel küzdeni kellett).

DSC06894SONY DSC2015-02-15 20.12.342015-02-15 21.26.30

Másnap délelőtt még egy utolsó csobbantunk a szálloda medencéjében, napoztunk egy kicsit és feltöltöttük a D-vitamin raktárakat. Délután bepakolva és kicsit elszomorodva mentünk a repülőtérre, hogy kuala lumpuri és amszterdami átszállással több mint 24 óra alatt Budapestre érjünk. Szerencsére a leghosszabb (13 órás, KL-Amszterdam) repülőút éjszakára esett, így abból egész sokat sikerült átaludni (a szerencsésebbeknek). Abban viszont mindenki egyetértett, hogy Délkelet-Ázsia várhatóan jövőre is tartogat még számunkra meglepetéseket Mosolygó arc.

Kategória: Utazás | Címke: , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Malajzia 2015 – 4. rész – Sandakan (Borneó)

Kota Kinabalu-ból, immár 7-en a reggel 7 órai géppel a nem túl távoli Sandakan városba repültünk. A két város kb 350 km távolságra van egymástól, de a nem mindenhol tökéletes minőségű, és a hegy miatt meglehetősen kanyargós utakon szárazföldön minimum 6 órás utazás lett volna. A repülőút levegőben töltött része kb. 25 perc volt, nem is mentünk túl magasra, de láthattuk a Kinabalu hegy felhők fölé magasodó csúcsát.

DSC05667

8 óra körül már a repülőtéren alkudoztunk a bérlendő autóra, de gyorsan sikerült megkötni az üzletet. Első utunk a várostól úgy 40 kilométerre fekvő Lapuk Bay-be, a csak Borneón élő proboscis (általunk csak pöcsorrúnak hívott) majmok “lelőhelyére” vezetett. Pont jó időben érkeztünk, épp elértük a 9:30-as etetést az egyik platformon, majd egy gyors tízórai után a másik platformon a 11:00-st.

Az első platformnál rajtunk kívül talán 3 turista volt, meg 3-4 majom család. A majmok zöldségeket és cukor mentes palacsintát kaptak enni. Fontos hogy cukor mentes legyen a palacsinta, a cukortól néhány órán belül elpusztulnának. A mellett, hogy az orruk olyan amilyen, a hímek feltűnő színű, és méretű szerszámmal is rendelkeznek Kacsintó arc Az első etetés után ennek használatáról is kaptunk egy kis bemutatót Kacsintó arc

SONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSC

A második platformnál már több volt a turista (rajtunk kívül kb. 20), de a majom is. A pöcsorrúakon kívül itt volt pár szürke majom is. A két banda között rendes kis csetepaté alakult ki az etetéskor. De aztán lenyugodtak az indulatok. Miután mindenki jóllakott szép lassan elszivárogtak az erdőbe.

SONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSC

Délután elfoglaltuk a szállásunk, a nem túl szép városban lévő nem túl szép beton épületben lévő Nak Hotel-ben. A szálloda legjobb része a tetőn lévő étterem. Itt kizárólag nyugati kaják (pizza, steak, hamburger, stb.) voltak az étlapon (nyugati árakon) de kellett már egy kis otthoni ízvilág Mosolygó arc. Este még kisétáltunk a városba, de itt sokkal korábban zártak a piacosok, mint Kota Kinabaluban. Sötétedés után már alig volt egy két bódé vagy étterem nyitva. Fehéreket tényleg csak elvétve látni a városban.

Másnap reggeli után a legtöbb Borneóra látogató turistát vonzó Sepilok Orángután Rehabilitációs Központ volt az első célpontunk, a szállásunktól kb 1 órányi autózásra. A jobb kormányos vezetés már kicsit sem fura, már a körforgalom sem, annyi volt belőle Mosolygó arc

Az orángután Borneó egyik jelképe, Sepilok a világon lévő 4 orángután rehabilitációs központ egyike. Itt készítik fel a sérült, árva, vagy fogságban született orángutánokat a dzsungelbe való visszatérésre. Legnagyobb esély az álatok megtekintésére etetési időben van, de akkor sem garantált. A turisták (amiből itt láttuk a legtöbbet, itt már láttunk egy amerikai nyugdíjas csoportot is) nyilván annak örülnek, ha sok orángutánt láthatnak, az ápolók, meg annak, ha kevesen jönnek az etetésre, mert az azt jelenti, hogy ellátják magukat. Rá is segítenek erre, mert szándékosan monoton étrendet biztosítanak az orángutánoknak az etetésen, hogy késztetést érezzenek a változatosabb kaja felkutatására.  Ottjártunkkor az etetésre egyetlen orángután érkezett. Ő sem volt túl aktív. A pöcsorrúak nagyobb show-t csináltak, persze tudom, nem ez a hely lényege.

SONY DSCSONY DSCSONY DSC

Közvetlenül az orángután rehabilitációs központ mellett van földünk legkisebb medvéi számára fenntartott hasonló intézmény. A sun bear, magyarul maláj medve az őserdőben él, de egyre fogy az élőhelye. Mivel a világ legkisebb medvéje, és ránézésre elég cuki, sokan házikedvencként is megpróbálják tartani, de sikertelenül. Az ilyen otthon ketrecben, vagy megkötve tartott állatok kerülnek ide, és készítik fel őket a szabad életre. Itt nincs kijelölt etetési időpont, de teljesen véletlenül pont sikerült etetésre érkeznünk.

SONY DSCSONY DSCSONY DSC

Délután kicsit távolabbra, a Kinabatangan folyó partján lévő Sukau faluba indultunk. Rendes műút nem mindenhol volt, főleg a 2 órás út vége felé kellett egyre nagyobb kátyúkat kerülgetni. A faluban szereztünk egy hajót, ami egy nagyjából 2,5 órás túrára vitt bennünket a folyón.

DSC06086

A folyó partján mindkét oldalon esőerdő, ahol ebben az időben (délután 4 óra után) aktivizálódnak az állatok. Persze szerencse is kell hozzá, hogy mindenféle állatokat lásson az ember, de a vezetőnknek jó szeme volt ehhez. Mindig kiszúrta a fákon lévő majmokat, színes madarakat. Itt a való életkörülményeik között láthattunk pöcsorrú majmot, furcsa csőrű madarat, sőt még a vízben krokodilt is.

SONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSC

Egyedül a világ legkisebb elefántját, a borneói elefántot nem láttuk. A szálláshoz visszafelé a 2,5-3 órás úton kaptunk egy kis trópusi esőt is, de az időjárással nagy szerencsénk van. Eddig esőt mindig csak autóban ülve láttunk.

Utolsó Sandakanban töltött napunkon körbe sétáltunk a városon. Igazából a városban látnivaló nem nagyon van. Egy-két igényesebb épületet leszámítva elég putri.

SONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSC

Ami kicsit érdekesebb volt, az a halpiac, ahol a halászok a frissen fogott portékáikat árulták. Meglehetősen olcsón. A képen is látható kék hal olyan, mint amilyen a múltkori strandoláskor harapdálta a lábunkat.

SONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSC

Délután még a város határában lévő Rainforrest Parkhoz mentünk. Itt az esőerdőben kialakított kibetonozott sétaútvonalakon, vagy azokról letérve kalandosabb túraútvonalakon lehet sétálni. A túraútvonalakon több helyivel találkoztunk, akik figyelmeztettek, hogy könnyű eltévedni az erdőben, igyekezzünk sötétedés előtt kiérni a műútra. Eleinte nem nagyon vettük őket komolyan, aztán amikor a túraútvonalon a 4. a térképen nem jelölt elágazáshoz értünk, már kezdtünk kicsit aggódni. Még jó, hogy volt nálunk GPS Mosolygó arc

SONY DSCSONY DSCSONY DSC

A város határában a mecset szomszédságában, közvetlenül a tenger parton, szedett-vedett bodegákban élnek a tengeri cigányok.  Szigorúan a minimális cuccokkal kicsit bemerészkedtünk közéjük. Itt nagyon gyorsan körbe kaptak a gyerekek, akik fényképezkedtek velünk, énekeltek nekünk. Nem mindennapi élmény volt.

SONY DSC

SONY DSCSONY DSC

Ma már elrepültünk Borneóról. Kuala Lumpur érintésével a Cameron Highland (magasföld) a következő célpont.

Kategória: Utazás | Címke: , , , | 3 hozzászólás

Malajzia 2015 – 3. rész – Kota Kinabalu (Borneó)

Langkawiról Kuala Lumpuri átszállással Borneó szigetére, Sabah állam fővárosába Kota Kinabalu-ba repültünk. A Langkawi-Kuala Lumpur repülőút kb 1 óra, ott kb. másfél óránk volt átszállni (felvenni, majd újra feladni a csomagot) majd a Kuala Lumpur-Kota Kinabalu repülőút kb. 2,5 óra. Sabah bár Malajzia része, mégis csak útlevélvizsgálat és pecsételés után léphettünk be. A kota kinabalui reptérről a reptéri busz pont a szálloda előtt tett le. Így is kb. elment az egész nap az utazásra. Érkezés után már csak az esti piacot kerestük fel némi vacsorát kutatva.

Másnap kicsit alaposabban szétnéztünk a városban. Kota Kinabalu hatszázezres város, de mint város nem valami szép. Turisztikailag leginkább a környék legmagasabb hegye, a Kinabalu hegy és az ott található nemzeti park miatt érdekes. Azért a városban is körbe néztünk. A várost egyik oldalról a dzsungellel borított hegy, a másikról pedig a tenger határolja. A hegy felé nehezen tudnak terjeszkedni, ezért az új szárazföldi területeket a tenger feltöltésével nyerik. A hegy oldalából viszont kilátást kaphattunk a városra és a tengerpartra.

SONY DSC

Kicsit tovább haladva a hegy oldalában találtuk a Kinabalu Wetland Centre-t. Itt a természetes élőhelyükben figyelhettünk meg néhány állatot. Nem éppen egy állatkert, ezért szerencse és kitartó figyelem is kellett egy-egy állat megpillantásához. Azért láttunk pár madarat, rákot, és a pocsolyákból kimászó halakat.

SONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSC SONY DSC

Este a helyi, és ázsia ezen a részén jellegzetes esti piacot kerestük fel ismét. Az eszkábált tákolmányok alatt árultak friss gyümölcsöt, nyers húsokat, tengeri herkentyűket, főtt ételeket, édességeket, de pár méterrel odébb már ruhákat, és mindenféle textíliákat is.

SONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSC

A következő nap reggelét a városi mecset mellett kezdtük. Itt megnéztük a napfelkeltét, majd reggeli után a Kinabalu hegy felé vettük az irányt.

SONY DSCSONY DSC

A 7 személyes 1,5-ös motorral és automata váltóval szerelt bérelt autónk 6-unkkal eléggé megküzdött az emelkedőkkel és szerpentinekkel. Főleg úgy, hogy valószínűleg erre felé nem a mi testsúlyunkkal kalkulálnak, legalábbis a 8 személyes lift 545 kg-os teherbírásából kiindulva, ami már 6-unkkal sem volt hajlandó elindulni.

Szóval Kinabalu hegy. Minden olvasott beszámoló alapján ha még látni akarjuk a csúcsot (mivel megmászni nem volt időnk), akkor mindenképp dél előtt érdemes a hegyhez érni, mert délutánra rendszerint megérkeznek a felhők. Mi is így jártunk, a parkhoz érésünkkor már kezdtek gyülekezni, de még épp láthattuk a hegycsúcsot.

A park bejárata kb. 80 km-re található a várostól, de a keskeny kanyargós út miatt ennek megtételéhez legalább 1,5-2 órára szükség van. A parkban ha a csúcstámadást nem is vállaljuk, akkor is több túraútvonal közül lehet választani, mi sikeresen kiválasztottuk a leghosszabb, kb. 5600 méteres útvonalat lefelé irányban. Általában nem volt túl nehéz a terep, de néhol azért vízátfolyások, kidőlt fák, csúszós kövek, és félreérthető útjelző táblák nehezítették a haladást.

SONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSC

Azért, némi eltévedés után sikeresen leküzdöttük az akadályt Mosolygó arc Mivel eléggé elhúzódott a túra így a canopy-ra már nem jutott idő, már csak a közelben lévő melegvizes fürdőben csobbantunk egy fél órát. Itt rajtunk kívül, csak 2 európait láttunk, mint kiderült ők is magyarok voltak Mosolygó arc

Késő este értünk vissza a szállodába, mondanom sem kell, senkinek nem kellett altató.

A következő napra kis tengerparti lazítást szerveztünk. A majdnem egész napos program keretében a közeli Sapi és Manukan szigeteken volt lehetőségünk strandolni, és a színes halakkal együtt úszkálni. Ezek a halak addig, amíg el nem kezdtek harapni tök jó fejnek tűntek. Persze nem tudtak sérülést okozni, de azért nem volt kellemes. Na jó a februári fehér homokos strandolásért ennyit azért ki lehet bírni Arc kinyújtott nyelvvel

Az egyik szigeten a vízi érővilág mellett volt egy csomó 1-2 méteres varánusz is. Szerencsére ezek nem voltak harapósak Mosolygó arc

SONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSC

Az egyik szigeten svédasztalos ebédet is kaptunk rákokkal, halakkal, meg persze hagyományosabb kajákkal. Furcsa volt, hogy itt is nagyon kevés európai turistát láttunk. A vezetőn elmondása alapján az európaiak inkább az európai nyári szünet alatt a jellemzőek. (nooooormááális??) Cserébe ilyenkor volt egy csomó koreai meg tudomisén milyen nemzetiségű ázsiai.

SONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSC

A szigetről visszatérve a kikötőben volt egy kis időnk körülnézni. A kikötő a tengeri cigányok (sea gypsies) tákolt kunyhóit az ott játszó gyerekeket fotóztuk.

SONY DSCSONY DSC

Az utolsó itteni esténken visszamentünk a városi mecsethez, hogy esti fényekben is megörökíthessük azt.

SONY DSCSONY DSC

Másnap már azért keltünk korán, mert a reptérre kellett érkeznünk. A szintén borneói Sandakan városba repültünk, ami megint csak nem a város szépségéről híres, de az itteni élményekről majd csak a következő postban.

Kategória: Utazás | Címke: , , , | 1 hozzászólás