Malajzia 2015 – 4. rész – Sandakan (Borneó)

Kota Kinabalu-ból, immár 7-en a reggel 7 órai géppel a nem túl távoli Sandakan városba repültünk. A két város kb 350 km távolságra van egymástól, de a nem mindenhol tökéletes minőségű, és a hegy miatt meglehetősen kanyargós utakon szárazföldön minimum 6 órás utazás lett volna. A repülőút levegőben töltött része kb. 25 perc volt, nem is mentünk túl magasra, de láthattuk a Kinabalu hegy felhők fölé magasodó csúcsát.

DSC05667

8 óra körül már a repülőtéren alkudoztunk a bérlendő autóra, de gyorsan sikerült megkötni az üzletet. Első utunk a várostól úgy 40 kilométerre fekvő Lapuk Bay-be, a csak Borneón élő proboscis (általunk csak pöcsorrúnak hívott) majmok “lelőhelyére” vezetett. Pont jó időben érkeztünk, épp elértük a 9:30-as etetést az egyik platformon, majd egy gyors tízórai után a másik platformon a 11:00-st.

Az első platformnál rajtunk kívül talán 3 turista volt, meg 3-4 majom család. A majmok zöldségeket és cukor mentes palacsintát kaptak enni. Fontos hogy cukor mentes legyen a palacsinta, a cukortól néhány órán belül elpusztulnának. A mellett, hogy az orruk olyan amilyen, a hímek feltűnő színű, és méretű szerszámmal is rendelkeznek Kacsintó arc Az első etetés után ennek használatáról is kaptunk egy kis bemutatót Kacsintó arc

SONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSC

A második platformnál már több volt a turista (rajtunk kívül kb. 20), de a majom is. A pöcsorrúakon kívül itt volt pár szürke majom is. A két banda között rendes kis csetepaté alakult ki az etetéskor. De aztán lenyugodtak az indulatok. Miután mindenki jóllakott szép lassan elszivárogtak az erdőbe.

SONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSC

Délután elfoglaltuk a szállásunk, a nem túl szép városban lévő nem túl szép beton épületben lévő Nak Hotel-ben. A szálloda legjobb része a tetőn lévő étterem. Itt kizárólag nyugati kaják (pizza, steak, hamburger, stb.) voltak az étlapon (nyugati árakon) de kellett már egy kis otthoni ízvilág Mosolygó arc. Este még kisétáltunk a városba, de itt sokkal korábban zártak a piacosok, mint Kota Kinabaluban. Sötétedés után már alig volt egy két bódé vagy étterem nyitva. Fehéreket tényleg csak elvétve látni a városban.

Másnap reggeli után a legtöbb Borneóra látogató turistát vonzó Sepilok Orángután Rehabilitációs Központ volt az első célpontunk, a szállásunktól kb 1 órányi autózásra. A jobb kormányos vezetés már kicsit sem fura, már a körforgalom sem, annyi volt belőle Mosolygó arc

Az orángután Borneó egyik jelképe, Sepilok a világon lévő 4 orángután rehabilitációs központ egyike. Itt készítik fel a sérült, árva, vagy fogságban született orángutánokat a dzsungelbe való visszatérésre. Legnagyobb esély az álatok megtekintésére etetési időben van, de akkor sem garantált. A turisták (amiből itt láttuk a legtöbbet, itt már láttunk egy amerikai nyugdíjas csoportot is) nyilván annak örülnek, ha sok orángutánt láthatnak, az ápolók, meg annak, ha kevesen jönnek az etetésre, mert az azt jelenti, hogy ellátják magukat. Rá is segítenek erre, mert szándékosan monoton étrendet biztosítanak az orángutánoknak az etetésen, hogy késztetést érezzenek a változatosabb kaja felkutatására.  Ottjártunkkor az etetésre egyetlen orángután érkezett. Ő sem volt túl aktív. A pöcsorrúak nagyobb show-t csináltak, persze tudom, nem ez a hely lényege.

SONY DSCSONY DSCSONY DSC

Közvetlenül az orángután rehabilitációs központ mellett van földünk legkisebb medvéi számára fenntartott hasonló intézmény. A sun bear, magyarul maláj medve az őserdőben él, de egyre fogy az élőhelye. Mivel a világ legkisebb medvéje, és ránézésre elég cuki, sokan házikedvencként is megpróbálják tartani, de sikertelenül. Az ilyen otthon ketrecben, vagy megkötve tartott állatok kerülnek ide, és készítik fel őket a szabad életre. Itt nincs kijelölt etetési időpont, de teljesen véletlenül pont sikerült etetésre érkeznünk.

SONY DSCSONY DSCSONY DSC

Délután kicsit távolabbra, a Kinabatangan folyó partján lévő Sukau faluba indultunk. Rendes műút nem mindenhol volt, főleg a 2 órás út vége felé kellett egyre nagyobb kátyúkat kerülgetni. A faluban szereztünk egy hajót, ami egy nagyjából 2,5 órás túrára vitt bennünket a folyón.

DSC06086

A folyó partján mindkét oldalon esőerdő, ahol ebben az időben (délután 4 óra után) aktivizálódnak az állatok. Persze szerencse is kell hozzá, hogy mindenféle állatokat lásson az ember, de a vezetőnknek jó szeme volt ehhez. Mindig kiszúrta a fákon lévő majmokat, színes madarakat. Itt a való életkörülményeik között láthattunk pöcsorrú majmot, furcsa csőrű madarat, sőt még a vízben krokodilt is.

SONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSC

Egyedül a világ legkisebb elefántját, a borneói elefántot nem láttuk. A szálláshoz visszafelé a 2,5-3 órás úton kaptunk egy kis trópusi esőt is, de az időjárással nagy szerencsénk van. Eddig esőt mindig csak autóban ülve láttunk.

Utolsó Sandakanban töltött napunkon körbe sétáltunk a városon. Igazából a városban látnivaló nem nagyon van. Egy-két igényesebb épületet leszámítva elég putri.

SONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSC

Ami kicsit érdekesebb volt, az a halpiac, ahol a halászok a frissen fogott portékáikat árulták. Meglehetősen olcsón. A képen is látható kék hal olyan, mint amilyen a múltkori strandoláskor harapdálta a lábunkat.

SONY DSCSONY DSCSONY DSCSONY DSC

Délután még a város határában lévő Rainforrest Parkhoz mentünk. Itt az esőerdőben kialakított kibetonozott sétaútvonalakon, vagy azokról letérve kalandosabb túraútvonalakon lehet sétálni. A túraútvonalakon több helyivel találkoztunk, akik figyelmeztettek, hogy könnyű eltévedni az erdőben, igyekezzünk sötétedés előtt kiérni a műútra. Eleinte nem nagyon vettük őket komolyan, aztán amikor a túraútvonalon a 4. a térképen nem jelölt elágazáshoz értünk, már kezdtünk kicsit aggódni. Még jó, hogy volt nálunk GPS Mosolygó arc

SONY DSCSONY DSCSONY DSC

A város határában a mecset szomszédságában, közvetlenül a tenger parton, szedett-vedett bodegákban élnek a tengeri cigányok.  Szigorúan a minimális cuccokkal kicsit bemerészkedtünk közéjük. Itt nagyon gyorsan körbe kaptak a gyerekek, akik fényképezkedtek velünk, énekeltek nekünk. Nem mindennapi élmény volt.

SONY DSC

SONY DSCSONY DSC

Ma már elrepültünk Borneóról. Kuala Lumpur érintésével a Cameron Highland (magasföld) a következő célpont.

Kategória: Utazás
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) Malajzia 2015 – 4. rész – Sandakan (Borneó) bejegyzéshez

  1. Marika szerint:

    Szió,
    emlékszel, hogy mennyiért béreltétek az autót KK repterén? Kauciót kértek?
    És vajon Sukauban mennyiért tudtatok hajókázni?
    Ha esetleg levélben is kérdezhetek még…
    Köszi: MArika

    Kedvelés

  2. Deák Sándor szerint:

    KK reptéren több autókölcsönző bódé is volt rögtön az érkezési kapu előtt a reptéri busz jegyárusító helye mellett. Hoztunk onnan szórólapot, de akkor még nem béreltünk ott autót. A legkisebb autót napi 130RM-től kínálták. Nekünk KK-n csak 1 napra kellett autó és olyan amibe hatan cuccok nélkül befértünk. Telefonos alkudozás után végül egy eredetileg 250RM-re tartott Toyota Avanzát kaptunk 180RM-ért egy napra. Ez valami maszek vállalkozó lehetett, KP-ben fizettünk, kaució nem volt a nagy cégek (Hertz és társai) mindig valamivel drágábbak, terhelnek kauciót a bankkártyára, de cserébe jobb állapotúak az autók.
    Sukauban a 2,5 órás hajózásért 7 főre 200RM-et fizettünk. Ott nagyon úgy tűnt, hogy nem jellemző, hogy így beesnek emberek mint mi. Inkább szervezett túrákkal érkeznek oda a turisták, aminek az árát nem tudom. Mi végül az utcán leszólított járókelő segítségével találtunk hajóst aki elvitt bennünket egy körre.

    Kedvelés

  3. vitall.hu szerint:

    Végre valaki a témáról ír, és nem próbál ködösíteni, majd valahol egész máshol
    kilyukadni. Több ilyet kérek

    Kedvelés

Ha kérdésed, véleményed van, ki vele!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s