odavissza.hu

Foz do Iguaçu

Szombaton átrepültünk az országon. A belföldi GOL repülőtársaság járata „helyijárat”, ezért „minden állomáson és megállóhelyen megáll”, azaz egy közbeiktatott megállóval (Parana állam fővárosában, Curitiba-ban) érkeztünk meg Foz do Iguaçu városába. Az itteni nemzetközi repülőtér amolyan pici, aranyos. A leszállás után egy lépcsőt toltak a gép (ami egyébként egy Boeing 737-800 volt) oldalához, amin lesétálva, majd a zebrán átkelve léphettünk a repülőtér épületébe. Már a reptéren érződött, hogy itt jóval melegebb lesz, mint Rio-ban volt, itt 30°C fölötti hőmérsékletekre számítunk.

A reptéren már várt bennünket a buszunk, amivel egyenesen a vízesések felé indultunk. Az első megállónk a vízesés fölötti helikopterezési lehetőséget biztmosító irodánál volt, ahol be is neveztünk egy körre (ha már a Grand Canyon-nál ez sajnos kimaradt). Maga a helikopterezés egyáltalán nem volt félelmetes. A vízesés(rendszer) és környéke pedig lenyűgöző látvány volt a magasból.

Később a folyópartra buszoztunk. A nemzeti park területén a nemzeti park saját buszaira átszállva vittek a „túraútvonal” kezdetéhez, amin végighaladva csodálatos látványban volt részünk. Az Iguaçu folyó Argentína és Brazília határfolyója. Az brazil oldalról szemlélve láthattuk az argentin oldalról lezúduló víztömeget. Több utastárs elmondása alapján „a Niagara ehhez képest csobogó”. Rengeteg fénykép készítése és párszáz méter séta után értünk az egyik legnagyobb vízesés aljához, ahol a vízpermet és napfény kombinációja „permanens” szivárványt hoz létre. A vízpermettől teljesen bőrig áztunk, de a látvány leírhatatlanul valószínűtlen volt.

Ezek után, már csak a szobánkat foglaltuk el egy foz de iguaçu-i szállodában. Az itteni szálloda sokkal szebb a rio-inál. Modern, letisztult épületben hasonló stílusú nagy szobák.

Vacsorára 2 féle főétel – valamilyen hal és tokányszerűen elkészített marha – közül lehetett választani. Desszertnek pedig ananászkarikára ültetett eperfagyi gombócot kaptunk. Senki sem panaszkodott.

Vasárnap reggel a színvonalas, svédasztalos reggeli után az Itaipu gátat céloztuk meg. A gát a Paraguay és Brazília közötti határfolyót, a Parana-t duzzasztja. Ez a világ legnagyobb vízi erőműve. Az itt megtermelt áram fedezi Paraguay villamos energia igényének több mint 90-, illetve Brazília villamos energia igényének kb 22-%-át. A gát látogatása csak szervezett út keretein belül történhet, csak úgy nem lehet a gát körül mászkálni. A szervezett program egy kb 10-20 perces propaganda film vetítésével kezdődött, amiben mutattak néhány képet a gát építéséről, de leginkább azt hangsúlyozták, hogy az építés és üzemeltetés során mekkora hangsúlyt fektetnek a természet megóvására, és egyéb társadalmi feladatok ellátására. De az igazán érdekes rész, mégis csak a gát megtekintése volt. A gát méretei igazán impozánsak. A különleges látvány fokozásáról pedig az gondoskodott, hogy az egyik „túlfolyó” is nyitva volt, így „mozgó” vizet is láttunk.

A gát meglátogatása után a vízesésrendszer argentin oldalának meglátogatása következett, amihez persze először is át kellett kelni a határon. A határellenőrzés abból állt, hogy az idegenvezető összegyűjtötte, majd bemutatta az útleveleket, de a határőr egy másodpercre sem nézett fel a buszra. Ennek ellenére kb. 15-20 percet álltunk a határon.

Az argentin oldalon lévő nemzeti park látogató központjába érkeztünk, ahol egy kisvasúttal mentünk fel a vízhez. Itt a víz fölött kialakított fém járdákon lehet közlekedni, több helyen egy-egy vízesés fölött áthaladva. Az egyik legszebb rész az ún.: Ördög-szorostorok, ahol hatalmas szélességben érkeznek a vízesések, egy jóval keskenyebb mederbe.

Később egy őserdei teherautózás, majd a vízesések lábánál történő csónakázás követezett. A csónakban persze mindenünk elázott de erre fel is voltunk készítve. Jó móka volt.

Este a szállodában elfogyasztottuk a svédasztalos vacsorát, majd néhányszor bele-bele aludva megírtam ezt a bejegyzést (bár még az előzőt sem tudtam feltölteni).

Holnap, hétfőn visszarepülünk Rio-ba. Mára ennyi