Plitvice
Újra utazunk! Ezúttal a célpont Horvátország és Montenegró, a többi majd kialakul. Nincs menetrend, nincsen(nek) előre lefoglalt szállás(ok), csak néhány ötlet, tapasztalat és ismerősök korábbi útjai alapján javaslatok.
A hosszú hétvége első napján szombaton délelőtt, a vártnak megfelelően, nagy forgalom volt az M7-esen a Balatonig, addig kb 80-nal, onnantól is jókora forgalommal, de már jó tempóval haladva kb délután 3 óra felé érkeztünk a Plitvicei Nemzeti Parkba.
“A nemzeti park több mint 200 négyzetkilométeren terül el. A leglátványosabb részek azonban maguk a tavak. Két legnagyobb tava a Kozjak és a Prosce, ezek 1000-1500 négyzetméteres vízfelületétől a legapróbb tavacskákig minden méret megtalálható. A hegyvidék domborzatának köszönhetően minden tó más-más magasságban helyezkedik el. A tórendszer legfelsőbbike 600 m magasságban terül el, s a medréből kilépő víz 7,2 km távolságot megtéve, számtalan zuhatagon végigvezető izgalmas kalandozás után érkezik meg az alsóbb 150 m-es magasságban fekvő utolsó tóba. Mivel a tavak egymással kapcsolatban vannak – átfolyik egyikből a másikba a víz -, számtalan vízesés alakult ki a tavak között.” – www.plitvice.hu
A jegyváltás majd a legfelső állomásra való buszozás után a hosszabb 4-6 órásnak mondott útvonalat választottuk. Néhány éve már jartam itt, akkor és most is hozta az „ilyen már pedig nincs!” érzést. A víz valószínűtlenül kék, és felfoghatatlanul tiszta, bármilyen mélyre lelátni.
Lépten nyomon, kisebb nagyobb csobogók, és vízesések.
A szélcsendesebb helyeken, ahol a víz nem hullmázik, olyan, mintha a levegőben lebegnének a halak.
Itt nem vettünk szuvenírt, ha már ekkora betűkkel kírták, hogy “draga”
A parkon épp sötétedésre értünk körbe, ekkor indultunk tovább szállást keresni déli irányba. A Plitvicéhez közel eső településeken eleinte nem jártunk sikerrel, végül a Lička Kapa nevű panzióban kaptunk szobát, kb 30 km-re a parktól. Ez a hely egy alvásra tökéletesen megfelelt, és drága sem volt.
Másnap már a tengerhez érkezünk, de erről részletesen majd a következő részben…