Brazília – 1. rész – Utazás, Rio de Janeiro

Utazás, Rio de Janeiro

Újra utazás, újra Amerika, ezúttal Dél-Amerika, azon belül is Brazília. Ezúttal utazási iroda által szervezett utazás keretein belül. Az út fantázia neve: Rio-tól az Iguassuig, ami nagyjából le is fedi a bejárni tervezett útvonalat.

A csütörtöki nap teljes egészében az utazással telt. Kora reggeli indulás Ferihegyről, majd Londoni átszállással célba vettük Rio-t (végig British Airways járatokon utaztunk). A London – Rio járat menetideje kb. 12 óra, ezalatt kétszer szolgáltak fel kaját, mindkét esetben felejthetőt. A gépünk egy Boeing 777-es volt, és minden fejtámla monitorral volt felszerelve, ahol a pillanatnyi helyzetünkön kívül filmeket is lehetett nézni. Természetesen az előttem lévő monitor kb. az út ¾-énél elromlott. Megfigyelhető volt, hogy az egyenlítőhöz közeledve egyre párásabb volt a levegő, de viharba szerencsére sehol sem futottunk (repültünk).

DSC00122DSC00133DSC00137

Nagyjából a menetrendnek megfelelően, helyi idő szerint éjfél körül (az időeltolódás -3 óra) érkeztünk Rio-ba. A vám és egyéb vizsgálatok után, egy helyi busszal a Copacabanan lévő szállásunkra vittek.

A szállás – mondhatjuk, hogy – korrekt. A szoba tiszta, de nem kiemelkedő, a tájolása viszont nem volt „optimális”, valami belső „udvarra” nézett az ablakunk, de aludni tökéletesen megfelelt. A reggelire viszont semmi panasz nem lehetett. Bő választék volt hideg, meleg, sós, édes kajákból, mindenki választhatott az igényeinek megfelelően.

A pénteki napot Rio-ban töltöttük. Reggeli után az első utunk a Corcovado hegyen álló Krisztus szoborhoz vezetett, így a napközben tapasztalható nagy tömeget sikerült elkerülnünk. Száraz időben innen Rio teljes panorámája jól látható. Szerencsénk volt, mert az előre jelzett eső elmaradt. Bár nem volt teljesen páramentes a levegő, azért láthattuk, hogy miért is mondják, hogy Rio a világ egyik legszebb fekvésű városa.

DSC00206DSC00226DSC00241DSC00244

A nap hátralévő részében több helyen is megállva buszos városnézést tartottunk. A közeledő 2014-es foci VB és 2016-os olimpia miatt már több helyen felújítások, építkezések zajlanak. Felújítás alatt áll a Maracana stadion is. A város építészetileg nem igazán egységes. Néhány klasszikus épület mellett beton kolosszusok, csupa-üveg irodaházak, lepukkant panelek akár egymás szomszédságában is megtalálhatók. Sok lepukkant épület tetőtől talpig (akár a 10. emeletig is) graffitis firkákkal „díszített”. Láttuk a karnevál helyszínét, ami gyakorlatilag hosszú sor lelátó betonból, amit a karneválon kívül semmi másra nem használnak. Üresen nem volt egy felemelő látvány. A nagy katedrális szintén főként beton építmény, modern épület az irodákkal teli városközpont szívében. Érdekes, nem mindennapi látvány.

DSC00327DSC00331

A belvárosban több helyen fotószünetet tartottunk, de a következő nagy dobás a Cukorsüveg hegy volt, ahova felvonóval mentünk fel. Innen a Corcovado-hoz hasonló kilátás ígérkezett, de sajnos ezt a hegy tetejére ült felhőcsomó megtorpedózta.

DSC00436DSC00451

 

A következő célpontunk a botanikus kert volt, ami egy hatalmas zöld terület a nagyváros közepén, itt jóval több időt is könnyen el lehetett volna tölteni.

DSC00573DSC00560DSC00592

A buszos út végén a város strandjai (köztük a Copacabana) mellet haladva tértünk vissza a szállodához.

DSC00625

1-2 óra pihenés után a vacsoránk helyszínéül szolgáló Brazil étterembe mentünk. A vacsora úgy zajlott, hogy a pincérek folyamatosan különféle nyárson sült húsokkal körbejártak, és kínálták azokat. A szimpatikus példányokból pedig lekanyarintottak egy-egy darabot. Volt itt csirke, sertés, marha és hal is. Senki nem maradt éhesen.

DSC00634DSC00638

Vacsora után sem ért még véget a napi program, egy show műsort néztünk meg, szamba táncosokkal és igazi Rio-i karnevál hangulattal, sőt a végén a bátrak még a színpadra is felmehettek énekelni egy „az a szép”-et Mosolygó arc.

DSC00657DSC00816DSC01346DSC01672

Szombat reggel a repülőtérre mentünk, és felszálltunk az Iguassu-hoz tartó járatra, ahol ezt a bejegyzést is írom. (hogy feltölteni mikor tudom, azt még nem tudom). Itt a vízesés rendszert fogjuk megnézni.

Kategória: Utazás
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Ha kérdésed, véleményed van, ki vele!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s