A saigoni dugó miatt, a tervezettnél később értünk a reptérre. Bár belföldi járat és Ázsiában a biztonsági ellenőrzés is gördülékenyebben zajlik, mint mifelénk, mégis annyi rémtörténetet olvastunk a VietJet Air légitársaságról, hogy azért kicsit izgultunk. Az internetes visszajelzések alapján a VietJet még a wizzair-nél is szigurúbban veszi a csomagszabályzatát, így biztosra menve előre kifizettük a feladott poggyász felárát (belföldi járaton kevesebb, mint 2000 Ft), de így muszáj volt beállnunk a check-in pultnál álló végtelennek tűnő sorba. A check-in pultok nem járatok, hanem légitársaságok szerint voltak felosztva, így a VietJet összes induló járatára váró utassal kellett a pultokon osztoznunk. A mi járatunkra megadott csomagfelvételi határidő vészesen közeledett, de a sor csak csigatempóban haladt. Amikor már biztosak voltunk benne, hogy ebben az ütemben nem fogjuk tudni feladni a csomagokat, jeleztük a sort felügyelő utaskísérőnek, hogy vészesen közelít a határidőnk és készségesen a sor elejére irányított. Innen már minden flottul ment, nem is olyan szörnyű ez a VietJet.

Na jó, nekünk nem bikinis utaskísérők jutottak, de így is volt a gépen érdekesség. Az előttünk lévő sorból hátrafordult egy vietnami bácsi és hibátlan magyarsággal üdvözölt bennünket. Végül a kicsit késve indulás miatt kb 3/4 óra késéssel érkeztünk meg Hue-ba. A repülőgép mellett egy busz várt, ami alapvetően nem szokatlan, sok repülőtéren busz visz a géptől a terminálig, de itt a terminál épülete maximum 50 méterre volt. Volt is hangos kacagás (a nyugatiak részéről) a buszon amikor kiderült, hogy tényleg csak annyit mentünk vele.

A csomagok rendben megérkeztek, és kis névtáblával kitartóan várt a szálloda transzfer szolgáltatást nyújtó embere. Mi rövidnadrágban és pólóban, ő bőrdzsekiben, jó hát végül is érthető, épp alig volt több 20 foknál.

A forgalom vidéken sokkal nyugisabb, mint Saigonban volt, de azért az alapvető vonások változatlanok. A 2×2 sávos út külső sávjai egyértelműen a motorosoké és bicikliseké, a belső sáv a gyorsabb motorosoké és az autóké, de egy-egy előzésnél simán használják a szembe jövő sávokat is.

A szállodába megérkezve rögtön egy welcome drinkkel fogadtak. Többféle friss gyümölcsből készült gyümölcslevet kaptunk ami elképesztően finom volt.  Az ital szürcsölgetése közben tanácsot kértünk a másnapi programunk lebonyolításához. Mivel csak egy éjszakát terveztünk itt tölteni, és másnap este már a kb 120 km-re lévő városban volt szállásunk foglalva okosan kellett kitalálni a programot. Látszott, hogy nem először találkoznak hasonló időbeosztással. Két javaslatot kaptunk. Az első, hogy maradjunk még egy éjszakát, és úgy alaposabban körbejárhatjuk a Hue környéki látnivalókat, de ez sajnos borította volna a további terveket is. A második opció szerint kora reggeli indulással rövidített programmal, délután transzferrel a következő célpontunkra. Bár nagyon csábító volt az extra éjszakás ajánlat (főleg, hogy tényleg nagyon szuper volt a szállás) mégis a második opció mellett maradtunk.

A korai reggeli után minden cuccunkat bepakolva az értünk érkezett autóba indultunk is tovább. Az első állomás a Tiltott város volt. A több épületből álló épületegyüttes jelenleg is felújítás alatt áll, de azért látogatható. A császárok uralkodása alatt ez volt Vietnam központja.

A következő megállónk a Thien Mu (Tündér Asszony) Pagoda volt, ami Vietnam legmagasabb vallásos épülete. Talán pont ezért is nagyon sok helyen látható fényképeken. Ekkorra már szépen kisütött a nap, így mi is jó képeket tudtunk készíteni.

A várostól távolodva az Illatos folyó (Parfum River) partján haladva érkeztünk el Minh Mang császár sírjáig. Ami azért egy igazán császárhoz méltó síremlék. Egy hatalmas szépen parkosított környezetben sok kapun és vizesárkon át közelíthető meg maga a síremlék (ami csak az év egy napján látogatható).
Itt történt, hogy kicsit szétszóródtunk, majd mikor ismét közeledtünk egymáshoz poénosan elhangzott a “Ti is magyarok vagytok?” kérdés, mire teljesen váratlanul néhány másik turista is fennhangon igennel válaszolt 🙂 Kicsi a világ, na 😉

Hue környékn több császári síremlék is található, de nekünk most csak erre volt időnk. Haladtunk tovább déli irányba Hoi An felé. A közel 150 km-es távon a kanyargósabb, de annál látványosabb útvonalat választottuk a Top Gear-ből is imsert Hai Van Pass-on át.

Bár a hegytetőn akkora köd volt, hogy az orrunkig sem láttunk, a hegygerinc túloldalán megpillantottuk a tengert.

Itt találkoztunk utunk legagresszívebb szuvenír árusaival és az egyik legérdekesebb átveréssel(?). A szuvenír árus amellett, hogy apróságokat árul közli, hogy egyébként papírpénzeket gyűjt a világ minden részéről. Elsőre még hihetőnek is tűnt a sztori főleg úgy, hogy egy gyűjteményt is lelkesen mutogatott, de 1 órán belül a 3. ugyanilyen “gyűjtő” már több mint gyanús volt. (az első próbálkozó még örülhet egy jó magyar 500 Ft-osnak, kezdjen vele amit tud ;)).

A kanyargós hegyi út és néhány rizsföld érintése után keresztül autóztunk Da Nang városán. 1 milliós nagyváros, több kilométeres beach-csel, de mi nem ide igyekeztünk.

A következő megállónk a Márvny-hegy (Marble Mountain) lábánál volt. Lent mindenféle méretű márvány szobrokat árultak a kulcstartótól a többméteresig. Láttuk ahogy dolgoznak ezeken. A lenti képen a dolgozó nőn megfigyelhető Vietnam egyik jellegzetes viselete a vietnami papucs a hozzá optimalizált egyujjas zoknival 😉

A hegytetőre lifttel, majd onnan tovább mászva néhol szűk hasadékokban lehet felmenni. Az egyik irányban a tenger a másik oldalon pedig további hegyek magasodnak.

Innen már közel volt Hoi An, ahol a következő pár napot töltöttük. Hoi An-ban egy magán szálláson (homestay) volt foglalt szobánk. A sofőrünk ismerte a szállásadónkat, így könnyen odataláltunk utunk legjobb hangulatú szállására. Hogy ez a jelző minek köszönhető, arról a következő részben!