Zion Nemzeti Park
Reggel kicsekkoltunk a szállodából, és a szokásos 40°C-ban elhagytuk Las Vegast. Északkeleti irányba haladtunk. Nevadából Arizona érintésével érkeztünk Utah államba. Az út végég nagyon szép helyeken vezetett, néhol már fákat is láthattunk.
Egy kilátó pontnál ahol megálltunk végignézhettük, ahogy közeledik egy kisebb esőfelhő, úgy hogy a környéken tűző napsütés volt.
Nem sokkal később megérkeztünk Zion-ba., ahol parkolás után a Nemzeti Park ingyenes buszjáratával haladtunk tovább.
A Canyon lábánál itt a Virgin folyó folyik. Sokkal burjánzóbb élet van, mint a Grand Canyon-ban. Sűrűbb és változatosabb a növényzet (bokrok, fák, kaktuszok):
És többféle állattal is találkoztunk:
Napnyugtáig sétáltunk az a folyó partján:
Este 10 felé érkeztünk a szállásra (Page, Arizona), ahonnan a mai éjszaka után haladunk is tovább, immár déli-délnyugati irányba ismét közelítve az óceánt.