Grand Canyon West Rim
A késői lefekvés után viszonylag későn sikerült elindulnunk Vegas-ból, Igy kb délután 4 körül értünk a Grand Canyon nyugati pereméhez. Itt található az indiánok által üzemeltetett Skywalk is.
Helikopter túrák 4-ig indultak, így a helikopteres Grand Canyon nézés kimaradt . De szerencsére helikopter nélkül is csodálatos látványban volt részünk. A Canyon nem közelíthető meg teljesen saját autóval. Az utolsó 1-2 mérföldön buszokkal szállítják a turistákat. A Skywalk hatalmas lehúzás. A belépő rá több mint 30$ és még a saját fényképezőjét sem használhatja az ember, indián fényképészek dolgoznak rajta, majd az általuk készített képeket 30$-os darabáron lehet megvásárolni. (ha pendrive-on szeretné az ember, az már 100$) Ezt a mutatványt kihagytuk, de maga a Canyon önmagában is gyönyörű.
Megérkezésünkkor még kicsit borongós idő volt, sőt néhány percig még esett is, de az igazán nagyszerű látványt napfényben kaptuk. Néhány fénykép összefoglalóul:
Este a casino-ban nyertem egy kicsit, aztán gyorsan abba is hagytam a játékot. (20$-ból 160$ lett )
Ma elhagyjuk a Vegas-i szállásunk, visszatérünk a földre. Azt egybehangzóan megállapítottuk, hogy Vegas-ra önmagában legalább egy hét, de inkább még több kellene, hogy a rengeteg attrakciót, show-t legalább felületesen megismerhesse az ember.
Ma az első célpontunk a Zion Nemzeti Park lesz, a következő szállásunk Page-ben (vagy Page-ett?) esedékes. Holnap ismét jelentkezem.
Update: aznapi további képek.