USA – Nyugati part 3.rész – Yosemite Nemzeti Park

Yosemite Nemzeti Park

Ez a nap is jól telt, és bár most nem lett több óránk, mégis igencsak hosszú volt.

Borongós, hűvös reggelre (illetve én már 4 kor felébredtem, a jetlag miatt) ébredtünk San Francisco-ban. A szállodai reggeli ügyetlenkedős elfogyasztása után kelet felé indultunk. Ahogy távolodtunk a parttól, úgy javult az időjárás is, annyira, hogy a reggeli hosszúnadrágot és pulóvert hamarosan rövid megfelelőjére váltottuk.

A Yosemite felé vezető úton több helyen megálltunk, egyrészt étel-ital vásárlás céljából, útba ejtettünk egy Walmartot, másrész az első tankolást is megejtettük. A tankolásig megtett kb 360 km alatt hozzávetőlegesen 12-13 literes fogyasztást produkált az autónk.

Ahogy közeledtünk a Nemzeti Parkhoz, egyre gyakrabban kellett fotószünetet tartanunk.

Láttunk tavat:
100_0128

Mentünk szerpentinen:
100_0152

Láttunk leégett erdőt:

100_0168100_0181

Aztán megláttuk a Yosemite völgyet:

100_0215

A völgy aljában található Visitor Centerben megnéztük a hely történetét bemutató kiállításokat, és mókusokat etettünk.

100_0242100_0273

Mivel annyi időnk nem volt, hogy gyalog, túrázva felmenjünk a kilátó pontra, így autóval kellett ezt megtennünk. Íme a kilátás a völgyre:

100_0291100_0298100_0315100_0333

Késő este, éjfél körül értünk a következő szállásunkra Bishop-ba. Akkor már nem volt erőm megírni ezt a bejegyzést. Ma a Death Valley következik, és este pedig érkezés Las Vegas-ba.

Update: aznapi további képek itt.

Kategória: Utazás
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Ha kérdésed, véleményed van, ki vele!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s