Megérkezés San Francisco-ba
Sok energiám a mai írásra sem maradt. A mai napunk ismét hosszabb lett 3 órával a normálisnál (a New York és San Francisco közötti időeltolódásnak hála).
Az alvás a 6 óra időeltolódás miatt nem volt a legkönnyebb. Otthoni idő szerint reggel 8 óra kerül (amikor is New York-ban hajnali 2 óra volt) felébredtem, és utána sem sikerült valami mély alvást produkálni.
7 órakor indultunk a reptérre, ahonnan kis csúszással 10 óra körül indultunk San Francisco felé. A gép a Budapest-New York járathoz hasonlóan teljesen tele volt. A 6 órás repülés alatt sok említésre méltó nem történt, helyi idő szerint délután fél 1 körül landoltunk az San Francisco International (SFO) repülőtéren. Azok alapján amit láttunk a két repülőtérből (JFK és SFO), kijelenthető, hogy az SFO sokkal modernebb, szebb.
A repülőtéren belül, és onnan el vezető nélküli automata vonatok szállítják az utasokat, mi is egy ilyennel jutottunk el az autóbérlős központig, ahol átvettük az autónkat, ami az elkövetkező 2 hétben -remélhetőleg – kitartó társunk lesz.
Az autó egy tipikus amerikai nagy méretű, automata váltós, szörny. (Egész konkrétan egy floridai rendszámmal szerelt GMC Acadia.) Ezzel egyáltalán nem lógunk ki a tömegből.
Az autó átvétele után becsekkoltunk az itteni szállásunkra (konkrétan a Millwood Inn & Suites), ahol az eredeti terv szerint már tegnap is aludtunk volna.
Mivel még jócskán világos volt úgy döntöttünk, hogy némi kaja után még San Francisco legismertebb nevezetességét, a Golden Gate hidat is meg kell néznünk.
A város egyik fele ragyogó napfényben, a másik pedig borongós felhős fények közt volt látható, sajnos a számunkra szerencsétlen felállásban, az Alcatraz-t sütötte a nap, a Golden Gate árnyéban volt Emiatt igazán jó fényképeket nehéz is volt csinálni, ráadásul nem csak az árnyék, hanem a hideg szél is nehezítette a dolgunkat.
A Golden Gate után még tettünk egy kört a város körül, majd besötétedett.
Holnap a Yosemite Nemzeti Parkot látogatjuk meg, San Francisco-ba kb 2 hét múlva térünk vissza.
Update: további aznapi képek itt.