Montenegró – Kotor, Sveti Stefan, Skadar-tó

Reggel, világosban már le is tudtam fényképezni a szállásunk, ami a Kotori-öböl partján fekvő Kostajnica nevű faluban volt. A falu nem volt valami nagy szám, de a környék felfedezésére, kiindulópontnak ideális.

Az öböl átellenes oldalán, kb 20 perc autózásnyi távolságra volt az első látnivaló, az öbölben fekvő 2 pici sziget, a Szent György (Sveti Đorđe) természetes és a Szirti Madonna (Gospa od Škrpjela/Our Lady of the Rocks) mesterséges sziget. Mindkettőt csak a partról néztük meg, bár lett volna lehetőség behajózni, de annyi időnk nem volt.

Az öböl partján tovább haladva értünk el annak névadó városához, Kotorba. A változatosság kedvéért az óvárosi rész itt is a világörökség része. Ebben az óvárosban tettünk egy sétát. A horvát városokhoz teljesen hasonló hangulatú városka, de érezhetően olcsóbb azoknál. Az itteni várfalat az előző napi dubrovniki tapasztalatok után inkább nem másztuk meg, főleg, hogy itt a várfal a hegytetőn lévő várhoz vezetett, így nem csak a közel 40°C-kal, de még a jókora szintkülönbséggel is meg kellett volna küzdeni..

Budva, Montenegró legnagyobb tengerparti üdülővárosa felé folytattuk utunkat, amin csak átutaztunk, de már ebből is érződött hogy itt bizony nyüzsgés van. Mindenfelé épülő szállodákat, és apartmanokat láttunk. A következő állomásunk Sveti Stefan nevű falucska volt, ami a hozzá tartozó egy földnyelvvel bekötött szigetről híres. Ezen a szigeten található az óvárosi rész, ami ma egy luxusszállodának ad otthont. Ebben a szállodában a legolcsóbb szoba napi 750€, a földnyelv két oldalán fekvő strandon a kötelezően bérlendő napozóágyak és napernyők napi árai az “olcsóbb” oldalon 15-30€ (soronként változik az ár), míg a másik, kevésbé zsúfolt oldalon 50€. Rendesen megválogatják a vendégeket…

Petrovac fölött a hegyoldalból még lefotóztuk a vízben lévő Katic-szigetet, és a szárazföld felé fordultunk.

Szerpentinekkel tarkított, kanyargós, meredek, de legalább ennyire látványos útvonalon jutottunk a Skadari Tó Nemzeti Parkba. A látogató központban kértünk tanácsot, hogy a napból még hátralevő kevés idő alatt merre érdemes szétnéznünk. Ott javasolták a sokszor épp egy autónyi széles, de ennél jobb kilátást adó hegyi utat Rijeka Crnojevića irányába a Crnojević folyó partján.

Több, teljesen kihalt kilátópont után egy gyanúsan kiépített, kitáblázott, szuvenír üzletnek tűnő ponthoz értünk, ahol egyből gyanakodni kezdtünk – itt valami lehúzás lehet. Kellemeset csalódtunk. Valóban, még az eddigieknél is pazarabb kilátás fogadott, és az először “lehúzónak” gyanított 40-50 év körüli helyi fazon is különösen jó fejnek bizonyult. Elmondta, hogy ő itt él a hegyen, szőlőt termeszt, és mellesleg a turistákkal beszélget, gyakorolja az angolt (na jó, bort is árul). Elmondása szerint idén 62 ország kirándulójával találkozott. “Every day a new movie.”
Mint kiderült, magyar kapcsolata is van, a Videoton FC és a montenegrói válogatott kapusa (Mladen Božović) a rokona.
Némi sztorizgatás után útbaigazított, hogy merre érdemes tovább haladnunk, majd elbúcsúztunk, mert már erősen közeledett a sötétedés.

Már sötétben autóztunk vissza a szállásunkra a hegyeken keresztül, ahol láttunk erdőtüzet, és az elnézett 50-es táblánál 68km/órás haladás miatt kellett egy kis “korrupcija” is.

Másnap 3 határon átkelve (Montenegró-Horvátország, Horvátország-Bosznia, Bosznia-Horvátország) visszatértünk Horvátországba, Brela-ra(ba?), és pihentünk egy kicsit, az utolsó, teljes napos Krka Nemzeti Parkba tett kirándulásunk előtt, amiről majd a következő részben.